A történelmi jelkép kihelyezésének engedélyezése ügyében az MLSZ az UEFA és FARE egyértelmű állásfoglalását kérte. A két szervezet a magyar szövetség érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, viszont a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik.
Mindezek alapján a szövetség engedélyezni fogja a drapériák bevitelét a soron következő két mérkőzésen.
Az elmúlt napokban az UEFA és a FARE is eljuttatta válaszát a magyar szövetséghez. A várakozásoknak megfelelően a két szervezet továbbra is harcol a kirekesztés, és kiváltképp a rasszizmus ellen, ezért az ilyen üzenetet hordozó drapériákat ezután is büntetni fogja, ugyanakkor jelentős előrelépést jelent, hogy a kizárólag a történelmi Magyarország térképét és a magyar nemzeti színeket tartalmazó molinó önmagában nem minősül fegyelmi vétségnek.
A történelmi Magyarország térképe engedélyezett
Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határontúli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja az alábbi feltételek betartása mellett:
- kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;
- kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;
- a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;
- a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.
A szurkolóknak viszont tudnia kell, hogy ha a fentiek szerint engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kerül, akkor az fegyelmi eljárást von maga után, és ezzel maguknak, szurkolótársaiknak, a csapatnak és a magyar labdarúgás megítélésének ártanak. Az MLSZ minden szurkolót arra kér, hogy tartózkodjon a gyűlölet és a kirekesztés minden formájától.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Rendkívüli időpontban érkezik a nyugdíj decemberben: itt a pontos dátum
Csendben bevezettek valamit: nagyon jól járnak vele, akik időben lépnek
Bejelentést tett a MÁV: sok utast váratlanul érhet, ami hamarosan jön
Ennyi volt: drasztikus leépítésre kényszerül Európában a népszerű autógyártó
Elképesztő láz tört ki az AI miatt, egy új forradalom küszöbén állunk
„Csak egy kis visszalépés”: Trump több mint kétszáz intézkedését vonta vissza, ez sok mindent megváltoztat
Orbán Viktor: Most nem akarnak békét kötni a háborúzó felek
Két részre szakad az ország, el sem hiszi, hogy a másik oldalon mi a helyzet
Baljós jóslat érkezett: ők félthetik leginkább az állásukat