A legnagyobb hazai koncertszervező cégnek már 2025-re is van lekötött foglalása – árulta el a VG-nek a Live Nation ügyvezetője. Borsos László beszélt arról is, hogy a budapesti koncert kínálat messze felülmúlja azt, amit Zágráb, Ljubljana, Bukarest, Belgrád vagy Szófia nyújthat, viszont még mindig csak közelít ahhoz, amivel Prágában, Bécsben vagy Varsóban találkozhatunk.
Az a fránya adó a ludas
Ennek két oka van. Az egyik gazdasági, hiszen a hazai magas áfa a nemzetközi művészekért folytatott harcban versenyhátrányt jelent a piacon, ugyanis az alacsonyabb kulturális áfát használó országokban az adó mértéke alig néhány százalékot jelent a bruttó jegyárból, konkrétan Bécsben és Prágában 10, Varsóban 8 százalék, míg nálunk ez 27 százalékot vesz el.
Gázsit fizetni pedig a jegyárak bevételéből lehet, és ha két versengő országban a bruttó bevétel ugyanannyi, de a nettó Magyarországon 15-20 százalékkal alacsonyabb, akkor kevesebb gazdálkodható ki belőle a fellépő számára.
A térképen sem vagyunk a legjobb helyen
A másik ok földrajzi, hiszen Bécstől ugyan nem vagyunk messze, ám mégis tapasztalható, hogy problémát jelenthet Budapest beillesztése egy stadionturnéba, például hogy a stáb hová tud innen továbbutazni. Igaz, Bukarest esetén ez még nagyobb probléma.
Pedig Budapesten jelenleg majdnem minden típusú koncerthelyszín megtalálható. A Puskás 48-50 ezres, a Groupama 25 ezer fős, az MVM Dome és a Budapest Aréna 12–15 ezer fős kapacitású, illetve akár kisebb létszámnál is használhatók. A Barba Negra 3–6 ezer, a Budapest Park 10 ezres befogadású. Beltéri helyszínből hiányzik egy 4-5 ezer fős terem, de kisebb klubokból szintén jól állunk.
Az emóciók is számítanak
Az is igaz ugyanakkor, hogy a fellépők szempontjából az érzelmek is számítanak, és van, aki kifejezetten szeret Budapesten játszani. A legjobb példa erre a Depeche Mode, amely az elmúlt húsz évben minden turnéja alkalmával érintett minket, miközben a tőlünk keletre lévő országokat csak minden második esztendőben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Letarolta a vihar az országot, Lázár János szerint kritikus órák jönnek

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva

Biztonsági kockázatot találhattak a magyar fegyverbizniszben, ez mindent megváltoztathat

Így fullad ki a bulinegyed Budapesten

Tényleg bevégeztetett? Ursula von der Leyen hatalmára most először leselkedik igazán nagy veszély

Káosz a fővárosban – Budapestet is megbénította a vihar

Még egy picit tartson ki, ha tankolni akarna

A Google már nem a barátunk? Itt az ideje elbúcsúzni a hagyományos kereséstől
