Pénteken nagyrészt derült, napos időben lesz részünk, ugyanakkor a Dunántúl nyugati felén lévő felhőzet napközben is megmarad, sőt kissé kelet felé terjed, miközben estétől nyugat felől csökken. Csapadék nem várható. Az Észak-Dunántúlon megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél olykor megerősödhet a déli szél.
A csúcshőmérséklet 3 és 7 fok között várható. Késő estére -8 és 0 fok közé hűl le a levegő
- közölte a HungaroMet.
Szombaton az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk. Az időnként megjelenő felhőkből csapadék nem várható. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a délkeleti szél. Reggel -14 és -4, napközben pedig 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap naposabb és felhősebb tájakkal és időszakokkal is találkozhatunk. Napközben említésre méltó csapadék nem valószínű, de hajnalban, reggel a Dunántúl déli tájain néhol gyenge ónos eső előfordulhat. Helyenként élénk lesz a délkeleti szél. A reggel még mindig fagyos lesz. Délután 3 és 8 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.
Hétfőn változóan felhős-napos, illetve erősen felhős, olykor borult időben lesz részünk. Legfeljebb csak elvétve alakulhat ki jelentéktelen eső. Északkeleten élénk lehet a déli, délnyugati szél. Reggel még szinte mindenhol fagyni fog, napközben pedig 4-10 fokot mutathatnak a hőmérők.
Kedden helyenként eső, zápor kialakulhat, reggel néhol ónos eső sem kizárt. Nagy lehet a hőmérsékleti kontraszt, a maximumok 4 és 15 fok között alakulhatnak
- olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat