Kedden továbbra is erősen felhős vagy borult lesz az idő, de főként keleten lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. A délnyugatról északkelet felé tartó csapadéktömbök napközben átmenetileg csökkennek, majd estefelé ismételten megnövekszik a csapadék esélye. Az északi, északkeleti szelet elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 11 és 17 fok között alakul, de keleten helyenként pár fokkal melegebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Szerdán marad a túlnyomóan felhős idő, majd a nap második felében főként a Dunántúlon már hosszabb napos időszakok várhatók. Elszórtan kisebb eső, zápor átmenetileg kialakulhat. Néhol nyugaton és a keleti, déli tájakon lehet élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Délután 14-21 fok valószínű.
Csütörtökön az ország keleti felén lehetnek hosszabb napos időszakok, miközben nyugaton és délen eső, zápor kialakulhat. A kissé szeles időben 13-22 fokra van kilátás a legmelegebb órákban. Nyugaton lesz hűvösebb.
Pénteken a napos-gomolyos időben helyenként, jellemzően a Dunántúlon fordulhat elő kisebb zápor. Keleten, északkeleten élénk, erős lesz az északias szél. A csúcshőmérséklet 15 és 21 fok között alakulhat.
Hétvégén a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett elszórtan eső, zápor kialakulhat. A maximumok 13-19 fok között alakulhatnak - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv