Kedden a kelet felé helyeződő szakadozott felhőzetből záporeső még előfordulhat, majd mögötte sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel.
A déli óráktól elsősorban a Miskolc-Békéscsaba vonal tágabb környezetében alakulhat ki zápor, zivatar, amelyet néhol felhőszakadás is kísérhet - utóbbi miatt öt vármegyére adtak ki figyelmeztetést.
Az északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol megerősödik, de zivatar környékén is előfordulhat erős vagy viharos széllökés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között várható. Késő estére 19 és 27 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Szerdán sokfelé felhős, csapadékos idő várható. Záporokra, zivatarokra, illetve több helyen áztató esőre is számíthatunk. Néhol heves zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. Délután 21 és 32 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, nyugaton, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb maximumokat.
Csütörtökön felhősebb és naposabb időszakok váltják egymást, és több tájegységünkön számíthatunk még esőre, záporra, helyenként zivatarra. Sokfelé lesz élénk, erős a nyugati, északnyugati szél. Délutánra 21 és 28 fok közé melegszik a levegő.
Pénteken a napos-gomolyfelhős időben helyenként zápor, zivatar még kialakulhat. Még többfelé lesz élénk, erős az északnyugati szél. A legmelegebb órákban 21-28 fokot mutathatnak a hőmérők.
Szombaton sok napsütésre számíthatunk, és csak elszórtan alakulhat ki a megnövekvő gomolyfelhőkből egy-egy futó zápor, zivatar. Több tájegységünkön is élénk lesz a déli, délnyugati szél. Napközben 25 és 32 fok közé melegszik a levegő - írta az Időkép.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol