Hétfőn átmeneti csökkenést követően a fátyolfelhőzet a déli óráktól délnyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik, emiatt a felhőzet egyre inkább szűri, zavarhatja a napsütést. A nap második felében - délnyugat felől északkelet felé haladva - elszórtan előfordulhat zápor. A déli, délnyugati szelet élénk, elsősorban az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések kísérik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között alakul, de délnyugaton ennél kicsit hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő
- közölte a HungaroMet.
Kedden dél felől nagyobb kiterjedésű csapadékzóna érkezik, emiatt sokfelé várható eső, zápor,
- főként délen és keleten jelentős mennyiség hullhat,
- északnyugaton viszont alig fog esni.
A délután második felében nyugat, délnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Többfelé kísérhetik élénk lökések a déli-délnyugati szelet. Hajnalban, reggel északon, északnyugaton párássá, ködössé válhat a levegő. Kora reggel 3-10, délután 12-18 fokra készülhetünk.
Szerdán a gyakran megnövekvő felhőzetből napközben elszórtan, estétől ismét egyre nagyobb területen kell esőre, záporra számítani, néhol zivatar is kialakulhat. A szeles időben 15-22 fokot mutathatnak a hőmérők. Hajnalban, reggel északon, északkeleten többfelé képződhet köd.
Csütörtökön és pénteken marad a szeles idő elszórtan záporokkal, néhol zivatarral. Viszont emellett mindkét napon számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra.
Az éjszakák enyhék lesznek, délutánonként pedig 16-22 fokot mérhetünk
- olvasható az Időkép előrejelzésében, amely arról is beszámolt, hogy beindult a mandulavirágzás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá