Hétfőn a felhős déli helyeken szakadozik a felhőzet, és ma általában napos idő várható kevés, a délnyugati, déli tájakon némileg több gomolyfelhővel. Csapadék sehol sem lesz. Jellemzően gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, a délire, délkeletire forduló szél csak kevés helyen élénkülhet meg.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére 11 és 17 fok közé hűl a levegő
- közölte a HungaroMet.
Kedden többfelé derült, száraz időre készülhetünk, kevés felhő lesz felettünk. Helyenként nyugaton élénkülhet meg a déli, délkeleti szél. Hajnalban 3-11 fok várható, az északi völgyekben lesz a leghidegebb. Délután 20-25 fok valószínű.
Szerdán folytatódik a napos, száraz idő. Nem lesz jelentős a légmozgás, legfeljebb néhol élénkülhet fel rövid időre a nyugatias szél. Délután 21-27 fokra van kilátás.
Csütörtökön is száraz, napos idő ígérkezik kevés gomolyfelhővel. Az északias szél többfelé felélénkül, északkeleten erős lökések lehetnek. Itt pár fokkal visszaesik a hőmérséklet, másutt 22-27 fok várható.
Pénteken nyugat felől kissé megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet, a Dunántúlon és északon már zápor, zivatar is előfordulhat. Többfelé megélénkül a nyugati szél. 21-28 fok között alakul a csúcshőmérséklet - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek