A válságot a fényforrásiparág is megérezte, hiszen rá is hatással volt, hogy lassult az építőipar teljesítménye és egyre nehézkesebb lett a hitelezés − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Balázs László, a General Electric (GE) fényforrásüzletágának európai piacokért felelős innovációs vezetője. Példaként említette, hogy néhány brit önkormányzat estére lekapcsolja a közvilágítást, míg a francia középületekben egy új törvény értelmében éjszaka kikapcsolják a világítást.
Ugyanakkor a globális gazdasági visszaesés lehetőséget is teremtett, hiszen megnőtt az érdeklődés az energiatakarékos megoldások iránt, valamint lekapcsolni a világítást és "úgy hagyni", az nem XXI. századi megoldás − hangsúlyozta Balázs, aki szerint a világítástechnológiai szektorban nem a válsággal kezdődött az átalakulás, hanem a ledek megjelenésével. E fényforrások hatásfoka ugyanis rohamosan javul, miközben áruk csökken, így 2020-ra az európai világítási piac 70 százaléka már ledalapú lehet − mondta Balázs. Ezenkívül mivel a gyorsan cserélhető, rövid élettartamú izzólámpákat az akár ötven évig − tízszer jobb hatásfokkal − működő ledek váltják, visszaesik az évek alatt óriási anyagi áldozatokkal létrehozott lámpacserepiac is, mely mögött jelentős technológiai háttér is volt.
Ez az átalakulás minden piaci szereplőt érintett − mondta a GE innovációs vezetője, aki szerint a kisvállalatok szempontjából például kedvezőbb lett a helyzet, hiszen amíg korábban komoly tőkeigényű volt az ágazat, amihez nem kevés technológiai ismeret és gyártókapacitás is kellett, addig ma már a ledes chipeknek köszönhetően sokkal könnyebb bekerülni a piacra, akár kisebb induló tőkével is. Ez a nagyobb szereplők számára is változást hozott, hiszen már nem néhány vetélytárssal kell megküzdeniük, hanem több ezer innovatív céggel. (Ezenkívül a nagyobb szereplőknek − mint például a GE − az üzleti modelljüket is át kellett alakítani, mivel amellett, hogy biztosítani kell a piac számára a hagyományos termékeket, egyre nagyobb hangsúlyt szükséges fektetni a ledrendszerekre is.)
Ennek megfelelően egyre több az együttműködés a nagyobb piaci szereplők és a kicsik között − emelte ki Balázs, aki példaként említette, hogy amikor a GE portfólióját kínálja egy vevőnek, előfordul, hogy az olyan igényekkel áll elő, amit ők nem tudnak kielégíteni − vagy azért, mert még nem fejlesztették ki az adott terméket, vagy azért, mert az nem egy tömegtermék, tehát csak egyedi esetekben lehetne használni, így pedig nem éri meg előre legyártani. Ilyenkor előnyös tud lenni a megfelelő partner, amelyen keresztül be tudunk emelni a portfólióba egy, az ügyfelet érdeklő megoldást − mondta Balázs, hozzátéve: ebben az esetben mindenki jól jár, hiszen a kis cégnek segítenek piachoz jutni, nekik meg bővül a portfóliójuk.
A GE Hungary jelenleg mintegy kétezer beszállítóval dolgozik, csak idén 25 új kutatás-fejlesztést segítő szerződést kötöttek egyetemekkel és kisvállalatokkal. A szakember szerint bár a számok talán nem ezt mutatják, de nem könnyű megfelelő partnert találni, olyat, akivel együttműködve van esély az előrelépésre. A GE innovációs vezetője szerint a magyar cégek számára nagy lehetőség, hogy itthon található a GE EMEA-központja, hiszen magyarul tudják tartani a kapcsolatot egy globális nagyvállalattal, ugyanakkor a verseny globális, egy rendkívül erős nemzetközi mezőnyben kell helytállniuk a magyar partnereknek.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megállapodás készül a háttérben? Zelenszkij találkozik Trumppal
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni