Pár percen belül kétszer is rengett a föld Magyarországon: a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium ellenőrzött adatai szerint szombat délelőtt 11.13 és 11.16-kor is földrengés volt.
Jelenlegi becslések alapján Gyomaendrődtől 11 kilométerre volt a földrengések epicentruma. A földrengések magnitúdója 4.0 volt, így a lakosság széles körben érezhette – közölte Facebook-oldalán az obszervatórium.
Hozzájuk eddig Mezőtúr, Békéscsaba, Szarvas, Lakitelek, Békésszentandrás, Kondoros, Öcsöd, Gyomaendrőd, Doboz, Gádoros, Hódmezővásárhely, Kecskemét településekről érkeztek bejelentések.
Az elsőt Szarvas és Gyomaendrőd között, míg a másodikat Túrkeve mellett észlelték.
Mindkét rengés a Richter-skála szerinti 4-es erősségű volt.
A közösségi médiában a környéken élők közül többen is beszámoltak róla, hogy érezték a rengést.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel azt közölte, hogy károkról eddig nem érkezett bejelentés hozzájuk.
Legalább 4-es erősségű földmozgás legutóbb négy éve, 2019 augusztusában volt, akkor Heves megyében volt földrengés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint