Hétfőn sok napsütésre, kevés gomolyfelhőre számíthatunk. Esetleg elvétve lehet zápor. Az északkeleti szél nagy területen lesz élénk, keleten erős.
Friss, inkább tavaszias, mintsem nyári idő várható: a hőmérséklet csúcsértéke 20 és 25 fok között alakul.
A frontra érzékenyek kissé fellélegezhetnek, jelentősebb egészségi állapotot befolyásoló időjárási tényezőre nem kell számítani.
A szórványosan előforduló záporok, zivatarok környezetében fülledtté válhat a levegő, mely leginkább a légzőszervi és szív-érrendszeri betegségben szenvedőket viselheti meg
– hangsúlyozta dr. Pukoli Dániel a köpönyeg.hu-n, melynek előrejelzése szerint kedden napos, gomolyfelhős idő várható, továbbra is csak elvétve lehet kisebb zápor. Az északias szél élénk marad. Holnap reggel 10, délután 23 fok körüli értékeket mérhetünk majd
Szerdán a többórás napsütést kevés gomolyfelhő zavarja, kicsi az esély záporra. Az északnyugati szél néha megélénkül. Marad a 23-24 fok körüli csúcsérték.
Csütörtökön eleinte sok napsütés várható, majd nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon már zápor is előfordulhat. 25 fok köré melegszik a levegő.
Pénteken erősen felhős időre van kilátás, és szórványosan valószínű zápor, zivatar. 20-27 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak