Az átláthatósági törvény javaslatának visszavonására kéri a magyar kormányt az Európai Bizottság. Az uniós szerv szóvivője elárulta, hogy ismerik a törvénytervezetet, és szorosan figyelemmel kíséri annak alakulását.
A bizottságnak komoly aggályai vannak ezzel a tervezettel kapcsolatban. Ha azt a jelenlegi formájában fogadják el, az az uniós alapelvek és jogszabályok súlyos megsértését jelentené. Ezért kérjük, hogy ezt a tervezetet vonják vissza a jogalkotási folyamatból
– mondta a szóvivő az Euronewsnak. Hozzátette, hogy nem fognak habozni, hogy megtegyék a szükséges lépéseket, amennyiben elfogadják ezt a tervezetet.
„A bizottság nagy jelentőséget tulajdonít a civil társadalom szerepének, és továbbra is elkötelezett az egyesülési szabadság védelme és az egyesületi munka számára kedvező környezet kialakítása mellett az egész EU-ban, többek között a finanszírozáshoz való hozzáférés tekintetében" – tette hozzá a szóvivő. Illetve arra is felhívta a figyelmet, hogy a bizottság tavaly az Európai Unió Bíróságához fordult Magyarországgal szemben, mert úgy véli, hogy a Szuverenitásivédelmi Hivatal létrehozásáról és annak vizsgálati tevékenységéről szóló törvény sérti az uniós jogot.
Mint megírtuk, Tineke Strik az Európai Parlament (EP) állandó magyar jelentéstevője az EP szerdai ülésének megnyitásakor plenáris vitát kér a magyar átláthatósági törvényről, a holland zöldek képviselője szerint a javaslat az utolsó lépés a civil társadalom felszámolása felé.
Két csoportnak van menekvése a „nagytakarítástól"
Az átláthatósági törvény nem vonatkozik az influenszerekre és a youtuberekre - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező