A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) március 1-jétől saját kezelésbe veszi a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ betegélelmezését, lépéstől a betegelégedettség növekedését várják – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A közlemény szerint az egyetem a 2023-as vármegyei integrációval már átvette az egykori deszki Tüdőgyógyászati Kórház főzőkonyháját, amely kiváló minőségben látja el jelenleg is a betegeket. Az SZTE Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumában pedig a korábbi szolgáltató szerződésének lejáratát követően, 2024-től végzi a betegélelmezést saját hatáskörben.
Jók a tapasztalatok
A tapasztalatok alapján az ellátás minősége jelentősen javult, miközben a fajlagos költségek csökkentek – hangsúlyozza a 2021 óta alapítványi fenntartású egyetem közleménye. Az SZTE nyáron fel is újítja a klinikai központ konyhájának épületét, és korszerű tálaló rendszert szerez be a szolgáltatás fejlesztése érdekében. Csaknem kétezer új thermotálcát vásárolnak a hozzá tartozó edényzettel és szállító konténerekkel, amivel biztonságosabbá válik a betegek kiszolgálása és a remények szerint a komfortérzetük is javul.
Klinikai dietetikusok bevonásával egységesítik a három szegedi telephely élelmezési szolgáltatását, hogy a betegek megfelelő minőségű és változatos étkeztetésben részesülhessenek. A visszaszervezés megfelelő hátteret biztosít a táplálkozástudomány terén folyó oktatás gyakorlati helyeinek bővítéséhez is. Az egyetem jogfolytonosan átveszi a betegétkeztetést végző szakembereket, így nem lesz fennakadás a szolgáltatásban.
A minőségbiztosítást az SZTE szakemberei végzik mind egészségügyi, mind logisztikai oldalról.
Így takarékosabb
A szolgáltatás átszervezése nélkül, naponta, személyenként csaknem ötezer forintba kerülne, az éves kiadás csaknem két milliárd forintot tenne ki. Ehhez képest, a gazdasági számítások alapján, a feladat belső megszervezése jelentős, évi mintegy félmilliárd forintos megtakarítást eredményez, ami fedezetet biztosít a fejlesztésekre és az élelmezés minőségének javítására.
Ez elsősorban annak köszönhető, hogy saját szervezésben a jelentős munkaerőköltségű szolgáltatás 27 százalékos áfatartamát nem kell megfizetni – az SZTE nem áfa-visszaigénylő – és az intézmény közvetlenül vásárolhatja meg a régió termelőitől az alapanyagokat.
A közlemény szerint a szolgáltatás visszaszervezésének legnagyobb nyertesei a betegek lesznek, akik az eddigieknél is szebb tálalással, még nagyobb szakmai kontrollal az eddigieknél finomabb ételt kapnak majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart