A közelmúltban elfogadott jogszabály-módosítások, és az új szolgáltatások bevezetése nyomán egyre vonzóbbak az egészségpénztárak, miközben fontos pillért jelentenek az öngondoskodásban is.
Új csúcsra emelkedett, és már stabilan meghaladta az 1,2 milliót az első negyedév végére a hazai egészség- és önsegélyező pénztárak taglétszáma
Kapcsolódó
- közölte Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Soha nem volt még ennyi tagjuk az egészség- és önsegélyező pénztáraknak, mint az első negyedév végén: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint
- a taglétszám márciusban elérte az 1,214 milliót a kasszáknál, ami három hónap leforgása alatt közel 26,5 ezres növekményt jelent;
- 2020. végén még 1,025 millió egészségpénztári tagot tartott nyilván az MNB, tehát bő négy év alatt csaknem 200 ezerrel nőtt a számuk.
A jegybank adatai szerint az idei első negyedévben közel 20,5 milliárd forintnyi tagdíjbevétel érkezett az egészségpénztárakhoz, amelyből 18,1 milliárdot a tagok fizettek be, nagyjából 2,4 milliárd forint pedig munkáltatói hozzájárulásként érkezett a számlákra.
A szolgáltatási kiadások, azaz az egészségpénztári számlákról elköltött pénz megoszlásánál viszont nem látszik nagyobb elmozdulás:
- a legnagyobb, 39,7 százalékos részt ezen a téren a magánegészségügyi ellátásra fordított költések adták az első negyedévben,
- de majdnem ekkora 39,1 százalékos szeletet képviseltek a gyógyszerekre fordított kiadások is;
- jóval kisebb, de így is jelentős, 13,4 százalékos volt 2024-ben a gyógyászati segédeszközökre fordított kiadások aránya.
Az önsegélyező szolgáltatások közül a lakáshitel törlesztésének támogatását érdemes kiemelni: ezen a címen tavaly már több mint 3 milliárd, az idei első negyedévben pedig 840 millió forintot költöttek el az egészségpénztári tagok.
Gergely Péter szerint az éves statisztikákat vizsgálva jól látszik, hogy a tagdíjbevételek a taglétszámnál is jóval gyorsabb ütemben emelkednek a kasszáknál,
az MNB adatai szerint a 2024-ben elért, összes tagdíjbevétel meghaladta a 84,6 milliárd forintot az egészségpénztáraknál, ami erőteljes, 21,4 százalékos emelkedést tükröz az egy évvel korábbihoz képest.
A bevétel túlnyomó részét pedig változatlanul a tagok utalják a számlákra: az általuk befizetett összeg tavaly 22,9 százalékkal, 74,6 milliárd forintra nőtt.
A gyors ütemben növekvő tagdíjbevételek egyértelműen arra utalnak, hogy az egészségpénztári tagok egyre nagyobb összeget hajlandók az egészségük megőrzésére, illetve önsegélyező szolgáltatásokra félretenni, és egyre fontosabbnak gondolják az öngondoskodásnak ezt a pillérét is - fogalmazott a szakértő. Emlékeztetett, az egészség- és önsegélyező pénztárakra vonatkozó szabályozás több ponton is változott a közelmúltban, ami mind a kasszák, mind a tagjaik számára előnyös.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra