A Partizán videóriportja alapján a 444.hu azt írja, a lakók tudomásul vették a döntést, bár a bezárásról hivatalosan még nem kaptak értesítést, csak arról, hogy a fenntartó Kiút Egyesületet ajánlják azoknak, akiknek az elköltözés gondot jelenthet.
Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes nem vetette el a lehetőséget, hogy a Fővárosi Önkormányzat – akár egy új albérlet kauciójának a kifizetésével – valamiféle támogatást adhat.
Az energiaszolgáltató, aki a távhőt, tehát a melegvizet, és a fűtést is biztosítja a szállónak, 2023. május 1-jén felmondta a szerződést. Ha jól tudom, körülbelül augusztus elsejével fogják bezárni a szállót, és ennek a 250 embernek megszűnik a lakhatása
– mondta Borbély Lénárd, Csepel független polgármestere, aki megkérte a cégcsoportot, hogy mérjék fel, hány ember szállását tudják megoldani. Szerinte ez közel sem fogja megoldani az összes ott lakó problémáját.
Jellinek Dániel az Indotek Group tulajdonosa szoros üzleti kapcsolatot ápol Tiborcz Istvánnal.
Főváros: Csepelen a legolcsóbbak a lakásokárak, míg Újbuda drágult a leginkább
Két budai kerület mellett Angyalföldön is átlépte az ingatlanok ára négyzetméterenként az egymillió forintot. Csepelen a legolcsóbb az élet a fővároson belül. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég