December 23-án délelőtt a Pesterzsébeti Piacon, vagy más nevén Tátra téri piacon egy felháborodott férfi böllérkéssel próbálta leszúrni az egyik fenyőfaárust. A gyilkossági kísérletet az LMP soroksári polgármesterjelöltje, Bereczki Miklós akadályozta meg – írja a Bahir.hu.
A piacon akkor alakult ki a konfliktus, amikor az egyik fenyőfaárushoz megérkezett egy nő és egy férfi, akik közt hangos szóváltás alakult ki. Állításuk szerint a fenyőfaárus egyik rokona ölte meg a pár unokáját a közelmúltban. A veszekedést követően a férfi eltűnt, majd néhány perc múlva egy 20-25 centiméter penge hosszúságú böllérkéssel a kezében tért vissza.
A dühös férfi a késsel indulatosan az árus felé indult, miközben azt kiabálta, hogy leszúrja. Ekkor azonban megbotlott.
Mivel az LMP standja épp a fenyőfaárus mellett volt, Bereczki Miklós, Soroksár polgármesterjelöltje egy másik férfival azonnal oda szaladt és kicsavarta a férfi kezéből a kést. Az LMP aktivistái azonnal értesítették a rendőrséget, akik kivonultak a helyszínre.
Mint később kiderült, a fenyőfaárusnak semmi köze nem volt a támadó unokáihoz, akiket valóban megöltek. A tettest már korábban elkapták, a piaci támadót pedig a rendőrök kihallgatták.
Két hónapos csecsemővel is végezhetett korábban a prágai mészárló
A cseh rendőrség megtalálta a prágai Károly Egyetemen tömeggyilkosságot elkövető diák otthonában azt a fegyvert, amellyel december 15-én agyonlőttek egy 32 éves férfit és annak két hónapos kislányát egy Prága közeli erdőben. Bővebben --->Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót