Közlekedési fejlesztések valósulnak meg idén a XI. kerületben, amelyeknek köszönhetően javulnak a biztonságos kerékpáros-közlekedés feltételei. A kivitelezés elindult, és várhatóan még az ősszel befejeződik – írja közleményében a BKK.
A fejlesztések tervezésekor az volt az elsődleges szempont, hogy könnyebben és biztonságosabban lehessen kerékpárral megközelíteni a kerületben lévő köz- és oktatási intézményeket, üzleteket, valamint a fontosabb közlekedési csomópontokat.
A projekt célja, hogy minél többen válasszák a kerékpárt, akár a mindennapi ügyintézéshez, akár a munkába, az óvodába vagy az iskolába járáshoz.
A beruházással a következő változások történnek:
- a napi kerékpárhasználatot segítő kisebb fejlesztéseket végeznek a Bartók Béla út, az Etele út, a Hengermalom út, a Szerémi út, a Bocskai út és a Karolina út által határolt területen;
- kerékpárral két irányban járhatóvá teszik a Sopron utat, a Mohai közt, a Lecke utcát, a Nándorfehérvári utat, valamint a Bukarest utca Kosztolányi Dezső tér és Kanizsai utca közötti szakaszát;
- a Sopron úti Domokos Pál Péter Általános Iskola előtti területen forgalomcsillapító átalakításokat hajtanak végre az iskolába gyalog, kerékpárral, rollerrel járó gyerekek nagyobb biztonsága érdekében;
- a Bártfai utca, Vahot utca–Tétényi úti, már meglévő csomópont átalakításával biztonságossá teszik a kereszteződést mindenki számára, aki arra közlekedik, valamint;
- több helyszínen helyeznek el kerékpártámaszokat, kiszolgálva a lakossági igényeket, kényelmesebbé téve a kerületben a kerékpár mindennapi használatát.
Akadozik a Bubi-evolúció, hiába népszerűek a közbringák
Olcsó, gyors, praktikus a bubizás, sokan munkába, meccsre, buliba, sőt még tüntetésre is a bérelhető kerékpárral tekernek. Ám pont a jelenlegi finanszírozási konstrukció miatt várat magára a lefedettség növelése, tudtuk meg a BKK-tól. Bővebben––>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak