Az ALDI azt állítja, elkötelezett, hogy minél alacsonyabb árakkal támogassa a magyar családok bevásárlásait, ezért amint lehetséges, csökkenti a fogyasztói árakat. Az diszkontlánc közleményéből kiderül, hogy idén a vállalat már július elejétől kizárólag magyar görögdinnyét árult minden üzletében, a dinnyebeszállítói pedig folyamatosan kiváló minőségű magyar termékeket biztosítottak a vásárlók számára.
A vállalat legnagyobb dinnyebeszállítója tovább csökkentette átadási árait, ezért az áruházlánc a tavaly augusztusinál is kedvezőbb, kilónként 139 forintos áron tudja kínálni a görögdinnyét.
A magyar családok támogatását az ALDI minden szezonban alacsony árakkal kívánja elősegíteni. Idén már öt alkalommal hajtottunk végre tartós árcsökkentést, most pedig az egyik legkedveltebb nyári gyümölcs árát tudtuk jelentősen mérsékelni
– mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.
A Penny-ben is jóárasították a dinnyét
Július elején még a Penny vitte le a dinnye árát, és olyan olcsón kezdte kínálni, hogy állítólag az ár a termelési költségeket nem fedezte. A 299 forintos kilónkénti fogyasztói ár miatt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete is felháborodott és indokolatlannak titulálták ezt az árcsökkentést, ugyanis a szezon elején járunk, túlkínálatról nem beszélhetünk és a külföldi importnyomás sem érezhető. Ezzel az akcióval az üzletlánc bevonzotta a vásárlókat.
A Penny lépése nem elszigetelt akció, kényszerhelyzetbe hozza a többi, hazai piacon jelen lévő bolthálózatot is, ami végső soron az árak letöréséhez vezethet az egész görögdinnyepiacon. A termelők szerint ez a lépés sajnos hosszú időre tönkreteheti az egyébként épp a múlt évben újra növekedésnek indult ágazatot.
Pofátlanul olcsón adja a dinnyét a Penny, felháborodtak a dinnyetermelők és az agrárkamara
Alig kezdődött el a hazai dinnyeszezon, máris letörné az árakat az egyik külföldi tulajdonú üzletlánc. A termelői jelzések alapján a PENNY már ezen a héten olyan alacsony áron kínálná a magyar dinnyét, ami a termelési költségeket sem fedezi. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson