A tavaly elszenvedett 191 millió forint vállalati veszteséggel magyarázta a Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Rt. csaknem 202 millió forintos tőkecsökkentését Garamszegi Miklós, a társaság vezérigazgatója. Hozzátette azonban, hogy a cég többségi tulajdonosa, az Inforg Ingatlanforgalmazó és Gazdasági Tanácsadó Rt. 200 milliós tőkeemeléssel rendezte a társaság tőkehelyzetét. A tavaly mintegy 900 millió forint árbevételt elért Főtaxi veszteségét Garamszegi szerint részben az okozta, hogy 2000-ben a társaság még a hagyományos rendszerben üzemeltette a tulajdonában lévő 238 személyautót, melyeket a cég alkalmazásában lévő sofőrök vezettek, akiknek bérét, valamint az üzemanyag költségét a Főtaxi állta. A kiadásokat növelte a részben elavult gépkocsipark, amelynek fenntartása az árbevétel jelentős részét fölemésztette. 2001-től azonban a taxisok bérbe veszik és vállalkozóként, képviseletes rendszerben üzemeltetik az egy-két éves autókat, melyek száma már 850-re gyarapodott. Az idei tervek között a tavalyihoz hasonló nagyságrendű árbevételt tervez a Főtaxi, amely egyrészt a megnövekedett gépkocsipark révén, másrészt a szolgáltatási színvonal további javításával szeretné megőrizni a taxispiacon elért vezető pozícióját. Garamszegi ezt azzal az adattal támasztja alá, hogy jelenleg havi átlagban mintegy 120 ezer telefonos megrendelést kapnak, ami tavaly még csak 70 ezer volt. Az ilyen megrendelések számának növekedése miatt, valamint a zökkenőmentes és gyorsabb üzemmenet érdekében mintegy 20 millió forint beruházással korszerűsítik a Főtaxi számítógépparkját, méghozzá úgy, hogy az a későbbiekben alkalmas legyen a GPS műholdas helymeghatározó rendszer alkalmazására. Ennek teljes körű bevezetése – a vállalat rendelkezésére álló árajánlat szerint – mintegy 200 millió forintba kerül. A folyamatban lévő, illetve tervezett beruházásokat részben saját forrásból valósítják meg, részben külső támogatást is igényelnek, például részt vesznek a Széchenyi terv vonatkozó pályázatain. Kérdésünkre Garamszegi kijelentette, hogy a korszerűsítések anyagi fedezetének megteremtéséhez semmit nem kívánnak értékesíteni a Főtaxi jelenlegi ingatlan vagyonából. Bubrik Gáspár