A saját fejlesztésű, tervezésű és gyártású, membrántechnológián alapuló víz- és szennyvízkezelő berendezéseket gyártó és forgalmazó kanadai Zenon meghívásos pályázatára több önkormányzat is benyújtotta ajánlatát. A szoros versenyben végül is a cég Oroszlány mellett döntött. Sunyovszky Károly polgármester lapunknak elmondta: információja szerint a döntésben szerepet játszott a város ipari parkjának kedvező földrajzi elhelyezkedése, a terület jó előkészítése és a rendelkezésre álló megfelelő munkaerő is. A döntés rekordidő alatt született meg, az első tárgyalás és a szerződés aláírása között mindössze 8 hét telt el. A szerződés szerint 15 ezer négyzetméter alapterületű csarnokot épít fel a Zenon az oroszlányi ipari parkban. A zöldmezős beruházás értéke 3 milliárd forint. Az építkezést ez év novemberében kezdik meg és 2002 végére fejezik be. Az új gyárban 100 alkalmazottat foglalkoztatnak, a víztisztító és szennyvízkezelő berendezésekhez szükséges mikroszűrő membránokat állítanak majd elő. Európába és a Közel-Keletre szállítanak a gyártmányokból. A kanadai anyacég az Oroszlányhoz közeli Tatabányán néhány éve már nyitott egy gyárat, ahol ugyancsak a membrántechnológián alapuló víztisztító és -kezelő berendezéseket terveznek és gyártanak (NAPI Gazdaság, 2001. május 11., 4. oldal). A Zenon menedzsmentje tatabányai üzemének fejlesztését is tervezi. A gyár közvetlen szomszédságában az önkormányzattól vásárolt területen kutatási-fejlesztési központot építenek a harmadik generációs berendezések kifejlesztésére. A tatabányai és az oroszlányi Zenon-gyár között szoros együttműködést alakítanak majd ki, de az oroszlányi cég független lesz Tatabányától, közvetlenül a kanadai Zenon Environmental Inc. irányítása alá kerül. Vajna Erzsébet