A díszfaiskolát működtető szombathelyi Prenor Kft.-nél megszűnt az MRP-szervezet azzal, hogy 117 dolgozó megvásárolta tőle a cég 65 százalékát. A 35 százalékos tulajdonrész továbbra is a helyi önkormányzaté.
A szombathelyi városi tanács által 1949-ben általános kertészeti tevékenységre alapított Kertészeti és Parkfenntartó Vállalatot a helyi önkormányzat 1994-ben egyszemélyes kft.-vé alakította, majd a tulajdonrész 65 százalékát eladta a dolgozók MRP-szervezetének. A szervezet megszűnését a tavaly decemberi MRP-közgyűlés mondta ki, az idei áprilisi taggyűlés pedig módosította a korábbi társasági szerződést.
A kft. - amelynek jegyzett tőkéje 150 millió forint, jelenlegi vagyona pedig 573 millió forintra tehető - idén 12 százalékos osztalékot fizet - tudtuk meg Németh Kálmán ügyvezető igazgatótól. A 200 hektáron folyó szabadtéri dísznövénytermesztés teszi ki az éves árbevétel legnagyobb részét. Mintegy 600-700-féle növényből évi 4-4,2 millió darabot termesztenek, amelynek 50-60 százalékát exportálják (erős piacuknak számít Németország és Ausztria).
A cég tavalyi árbevétele 825 millió forint volt, idén 14 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak. Az elmúlt két évben a kft.-nél évi 45-50 millió forintot költöttek beruházásokra, idén a tervezett összeg meghaladja a 100 milliót.
(NAPI)
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.