Az év utolsó napján tette közzé a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) Rt., hogy főrészvényese, a Bayerische Landesbank (BLB) tovább növelte részesedését. A bankot lényegében ötödik éve ellenőrző BLB megvette a DEG (a német állami exportfejlesztési társaság) 7,98 százalékos részvénycsomagját, ezzel részesedése 74,97 százalékra emelkedett. A bank részvényeinek 17,6 százalékát tavasszal az EBRD adta el a BLB érdekeltségi körébe tartozó Bawagnak (NAPI Gazdaság, 1998. április 21., 5. oldal), így a közkézhányad mindössze 7,4 százalékra (névértéken 850 millió forintra) rúg.
A bank májusban bejelentette, hogy 5 százaléknak (névértéken 576 millió forintnak) megfelelő saját részvényt vásárolt, korabeli feltételezések szerint valószínűleg a Bawagtól. A közkézen lévő 850 millió forint értékű pakettből megfigyelők szerint legalább 570 milliónyi a német Balaton-csoport kezében van, magyar kisbefektetők az alaptőke legfeljebb 2 százalékát birtokolhatják.
A bank az első félévet 4,3 milliárdos üzemi és 0,6 milliárdos adózás előtti eredménnyel zárta, megfigyelők szerint az éves mérleg a tavalyi 10,7 milliárdos adózás előtti profitnak alig több mint a felét fogja tartalmazni. A bank vezetése szeptemberben elhalasztotta az év végére tervezett - 576 millió forintos nyilvános kibocsátással egybekötött - tőzsdei bevezetést, ám információnk szerint az ügy nem került le végleg a napirendről, tavasszal a fő tulajdonos ismét megvizsgálja a bevezetés kérdését.
K. G. T.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)
Elkezdte a tisztogatást Briatore: távozik az Alpine csapatfőnöke
Famin helyét a nyári szünet után várhatóan Oliver Oakes, a Hitech csapat F2-es és F3-as alakulatának vezetője veszi át a helyét.