A Napi Gazdaság Makrogazdaság oldalának az írása

A mai társadalmakban a hosszú távú gondolkozást az intézményrendszer biztosítja. Az írott és íratlan szabályok információt biztosítanak mások várható cselekedeteiről és kizárják a társadalom számára kártékony magatartási formákat - ezzel jelentősen csökkentik a jövőt érintő bizonytalanságot és lehetővé teszik a racionális döntéseket a szereplők számára. A gazdasági növekedés szempontjából a legmeghatározóbb intézmények a tulajdonjogok védelme és a szerződések kikényszerítése. Ezeket egészíti ki a politikában a fékek és ellensúlyok rendszere, mely lehetővé teszi, hogy a kormányzat hitelesen el tudja magát kötelezni a szabálykövető magatartás mellett.

Korrupt állam mellett kevés a motiváció a szabályok betartására

Az intézményrendszer azonban csupán akkor működik megfelelően, ha mind az állam, mind a polgárok elkötelezettek a szabályok betartásában. Ha az állam működését átszövi a korrupció, a törvény előtt vannak egyenlők és egyenlőbbek, és a közszolgáltatások az életesélyek különbségeinek csökkentése helyett az egyenlőtlenség növekedéséhez járulnak hozzá, a nem kivételezett csoportok feltehetően kevés indíttatást éreznek arra, hogy a szabályokat betartsák.

Ez különösen annak tükrében lényeges, hogy a szabálykövető magatartásminták kialakulásában a norma vagy az alkotó legitimációjából fakadó önkéntes és szokáson alapuló szabálykövetésnek kiemelt jelentősége van. Utóbbi a legkevésbé költséges módja a szabályok kikényszerítésének, hiszen az esetben a szabályok megszegésének van pszichés költsége és éppen ezért különös megfontolást igényel. Amennyiben ez hiányzik, és a szabályok követése nem közvetlen önérdek, a szabálykerülés válik elterjedtté, hisz az is egyértelmű, és például az adóelkerülés kapcsán jól tudjuk, hogy az állam nem képes minden polgára mellé rendőrt állítani.

Nincs értelme tervezni

A szabálykerülő magatartás elterjedtsége azt jelenti, hogy a szabályok nem képesek megfelelni céljaiknak, azaz csökkenteni a jövőt érintő bizonytalanságot. Ebből adódóan a hosszú távú tervek ellehetetlenülnek, helyette az egyéni tervek középpontjába a napi túlélés kerül. Nem véletlen, hogy a Tárki 2009-es gazdasági kultúra felmérésében a megkérdezettek 52 százaléka ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy "az ember egyik napról a másikra él, nincs értelme terveket szőni". Ilyen környezetben a politikusok sem tervezhetnek hosszú távra, hisz szavazatot csupán rövid távú, megfogható ígéretekkel szerezhetnek - ezek azonban ritkán fednek át a fenntartható fejlődés szempontjaival.

Talán nem szorul részletesebb bizonyításra, hogy Magyarországon az állam és az állampolgárok szabályszegése több évtizedes múltra tekint vissza. A szocializmus idején a szabályok alóli kivételezettség az állam vezetői és a bürokrácia egyik fontos privilégiuma volt, melyért cserébe szemet hunytak a lakosság szabályszegései felett - a létrejövő második gazdaság biztosította a többi országhoz képest jobb életszínvonalat. A rendszerváltást követően felerősödő korrupciót az elit szintjén a hétköznapok kis jóléti csalásainak elfogadása kísérte a rokkantnyugdíjaktól a kis- és középvállalkozói szektor adóelkerülő magatartásának elfogadásáig. Mindezek következménye a túlburjánzó állam és a felhalmozódó adósság lett.

A kormány privilégiumának tekintette a szabályszegést

A 2010 áprilisában hatalomba lépő kormány új korszakot kívánt kezdeni, és a szocialista és posztszocialista örökség felszámolását tűzte ki céljául. Retorikájában hadat üzent a szabálysértőknek, a jóléti ellátások indokolatlan igénybevevőinek és az adócsalóknak is. Elkötelezte magát az adósság csökkentése mellett is. A társadalom kis csalásai elleni harc idején azonban látványosan megfeledkezett önmaga korlátozásáról, és a többségi elv mindenhatóságát hirdetve privilégiumának tekintette a szabályok megszegését és újraértelmezését.

A tárgyalás nélkül kivetett különadók, a visszamenőleges hatályú törvénykezés, a magánnyugdíjpénztárak zsarolás általi államosítása vagy a végtörlesztés kikényszerítése mind azt sugallta, hogy a kétharmados többség birtokában a kormány mindent megtehet, és gyakran meg is tesz. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a nem ortodox lépések igazolása a megszorítások nélküli stabilizáció ígérete volt, nem nehéz levonni azt a következtetést, hogy a múlt legrosszabb hagyományainak továbbélésével van dolgunk.

A saját célok is ellehetetlenültek

A múltból jól tudjuk, hogy az állam szabályszegő magatartása nem maradhat következmények nélkül. A korábban is gyenge intézményrendszer további aláásása felerősítette a korábban is jellemző bizonytalanságot és a rövid távú orientációt mind az egyéni, mind a politikai döntéshozatalban. Ennek eredményeként pedig egymás után lehetetlenülnek el mindazok a célok, melyek érdekében a kormányzat szélsőséges eszközökhöz nyúlt.

A bankok alacsony hitelezési hajlandóságának állandósulása miatt a régióban nálunk várható a leglassabb kilábalás, és többek között ellehetetleníti a kormány azon törekvését, hogy drámaian növelje a munkahelyek számát. A kiszámíthatatlanság állandósulása miatt a kamatfelárak jelentősen megnövekedtek, és emiatt a a különadók, illetve a magán-nyugdíjpénztári vagyonból szerzett források ellenére is spekulációk indultak az államcsődről. A kormánynak korábbi erős álláspontját feladva a nemzetközi szervekhez kellett segítségért fordulnia.

A lassú, hosszú távú hatások mellett azonban hasonlóan súlyosak a rövid távú hatások is: az a tudat, hogy a kormány szabadon (vissza)él kétharmados felhatalmazásával, állandó teret biztosít a rémhírkeltésre, az ezt követő pánikreakciókra majd a tűzoltásszerű válaszlépésekre. Tavaly ősszel a kormányzatnak hivatalosan cáfolnia kellett a lakossági betétek államosításáról szóló híreket, mely megindította az Ausztriába irányuló bankturizmust. Az MNB tartalékjának kormányzati felhasználásáról szóló pletykák január elején 10 százalék fölé mozdították a magyar állampapírok hozamát, és 324-es szintig gyengítették a forintot az euróval szemben. A kormányzatnak ezt követően korábbi kommunikációját feladva hangsúlyoznia kellett elkötelezettségét a nemzetközi szervekkel folytatott tárgyalások lezárására és a feltételek teljesítésére.

Állandóság a változásban

A tárgyalások összefüggésében a kormányfő a napokban a korábbi buldózerpolitikával ellentétben meghirdette a konszolidáció programját, melynek során nagyobb erőfeszítést tesznek az ellenzék bevonására a sarkalatos törvények meghozatalakor. Az elmúlt másfél év tükrében mindez azonban feltehetően kevés lesz ahhoz, hogy meggyőzzék a társadalmat arról, hogy elkötelezték magukat az önkorlátozás mellett.

Mindaddig, amíg ez nem történik meg, és a rendszerben változatlan jellemző, hogy bármilyen szabály bármikor megváltozhat, a társadalomban a szélsőséges bizonytalanság továbbél annak minden következményével együtt. A hatalom önkorlátozásra való képtelensége hozza létre a rövid táv uralmát, az állandóságot a változásban.

Győrffy Dóra, a PPKE-BTK habilitált egyetemi docense