A Népszabadság információi szerint havonta csaknem tízezer forint adót vetne ki a kiemeltnek számító belvárosi utcák kirakatainak négyzetméterére a budapesti V. kerületi önkormányzat. Az üzlettulajdonosoknak így havonta akár százezer forintnál is többet kellene fizetniük a vitrinek, illetve üveges üzletportálok után. Fizetniük kell mások mellett a portrérajzolóknak, a vendéglői terasztulajdonosoknak, filmforgatóknak is. A rendelettervezetet, az észrevételek feldolgozása után, várhatóan áprilisban terjesztik a testület elé - írta a lap csütörtöki számában.
Erre a hírre már 8 óra előtt közleményben reagált Rogán Antal V. kerületi polgármester: "a Népszabadság szokás szerint hazudik. A kirakatok után természetesen semmilyen adót nem kell fizetni a Belvárosban".
A fideszes politikus közlése szerint 1995 óta benne van helyi a közterület-használati rendeletben, hogy "csak azok az üvegportálok kötelesek közterülethasználati díjat fizetni, amelyek több, mint 10 centiméterrel kilógnak a fal síkjából. Az ilyen kirakat ritka, mint a fehér holló, kevesebb mint tíz van belőle a kerületben".
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az