Gyutai Csaba polgármester (Fidesz-KDNP) kifejtette: a tavalyi előzetes tervet, de a korábbi éveket is felülmúló adóbevétel azt mutatja, hogy a zalai megyeszékhely kiheverte a gazdasági válságot. A húzóágazatok az exportra termelő ipar területéhez tartoznak, elsősorban a gépipari, a mechatronikai és az elektronikai vállalkozások köréből kerültek ki. A városban működő külföldi tulajdonú cégek nagyon jól teljesítettek, de azok a magyar kézben lévő kis és közepes vállalkozások is, "amelyek be tudtak kapcsolódni a világgazdaság vérkeringésébe" vagy beszállítói lehettek multinacionális cégeknek. A helyben működő vállalkozások vezetői alapvetően elégedettek voltak a tavalyi évvel - közölte a városvezető.
Zalaegerszeg gazdasága nemcsak túlélte a válságot, de a múlt évben új cégek is megjelentek a városban. Gépipari, bútorgyártó és kárpitosipari fejlesztések történtek, újdonságként egy gyógyszergyár is épült.
A polgármester felidézte a választási programban megfogalmazottakat, miszerint a város akkor léphet előre, ha négy év alatt plusz 100 milliárd forint bevételt tudnak elérni a helyben működő vállalkozások. A városháza számításai szerint nagyjából ennek a negyede már megvalósult a vállalatoknál, s az itt működő cégek közül ebben oroszlánrésze van a város legnagyobb vállalatának, a Flextronics-nak.
Idén a tavalyi négymilliárd forintos ipa-bevételhez hasonló nagyságrendű összeget remélnek, bár előfordulhat, hogy néhány cégnek vissza kell majd téríteni kisebb mértékű előzetes adófeltöltést. Ez azonban nem befolyásolja azt, hogy idén is megismételhető, de akár felül is múltható a tavalyi rekord adóbevétel - véli a polgármester.
A zalai megyeszékhelyen 5 százalékot alig meghaladó mértékű jelenleg a munkanélküliségi ráta, s Gyutai Csaba úgy vélekedik, hogy ha ezt a szintet tartani tudják, netán 5 százalék alá lehet csökkenteni, az már eredményként értékelhető. Több meglévő vállalkozás tervez bővítést - így hamarosan egy már működő cég új, szerszámokat gyártó telephelyének alapkövét rakják le -, de cégnevek említése nélkül azt is elárulta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak újabb külföldi befektetők zalaegerszegi letelepedéséről is.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba