A közlemény szerint magánszemély - adóbevallás benyújtása helyett - a munkáltató közreműködésével tehet eleget a 2012. évi adókötelezettségének, ha a munkáltató vállalja az adó megállapítását. Tavaly a magánszemélyek 15 százaléka bízta munkáltatójára bevallása elkészítését az adóhivatal szerint.
A munkáltatói adómegállapítást 2013. január 31-éig írásban, a 12NY29 számú nyilatkozat kitöltésével lehet kérni. A nyilatkozat és a hozzá tartozó tájékoztató letölthető a NAV honlapjáról. Ha a magánszemély nem kéri a munkáltatói adómegállapítást, (12NY30. számú) nyilatkozatában ezt a tényt is közölnie kell- figyelmeztet a NAV.
Az adóhivatal ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy amunkáltató nem köteles elfogadni a magánszemély adómegállapítást kérő nyilatkozatát. Amennyiben a munkáltató nem vállalja a munkáltatói adómegállapítást, akkor viszont köteles tájékoztatni a magánszemélyt az adónyilatkozat (söralátét) vagy az egyszerűsített bevallás benyújtásának lehetőségéről - áll a közleményben.
A magánszemély akkor kérheti a munkáltatói adómegállapítást, ha 2012-ben kizárólag a munkáltatójától - egymást követően fennálló munkaviszonyok esetén a korábbi munkáltatóktól - szerzett bevallási kötelezettség alá eső, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott jövedelmet. A magánszemély az adómegállapításhoz szükséges igazolásokat, ideértve a korábbi munkáltatótól kapott igazolást is, 2013. március 20-áig köteles a munkáltatójának átadni.
Ha az adót nem a munkáltató állapítja meg, akkor a magánszemély:
- 2013. február 15-éig választhatja az adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallást, vagy
- 2013. május 21-éig (egyéni vállalkozók, áfa-fizetésre köteles magánszemélyek február 25-éig) személyijövedelemadó-bevallást köteles benyújtani.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint