Már el is készült a külföldi rendszámmal futó autók magyarországi, magyar állampolgár általi használatát szankcionáló jogszabály - részben a Szabó Máté ombudsman kifogásaira is választ adó - módosításának tervezete - érdesült a Vezess.hu. Az autós portál úgy tudja, a módosítás szövegét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) készítette, amely akár napokon belül egyeztetést kezdeményezhet az ügyben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal (KIM).
A lap információi szerint például "szabályozási hibának" tekinti a tárca, hogy "a jármű üzemben tartója részére nincs egyértelmű mentesítési esetként meghatározva a 'külföldi szokásos tartózkodási hely'". Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy például egy Svédországban dolgozó, és értelemszerűen a munkája miatt most évekig ott is élő, de a magyar állampolgárságát, és magyar állandó lakcímét megtartó autós a Kkt. 47. § alapján "belföldi üzemben tartó"-nak minősül. Ennek megfelelően csak 24 óráig használhatja az országhatáron belül a svéd rendszámos kocsiját, így egy hétvégi hazalátogatás alatt már kapásból törvényt sért. Ez az egyik pont, amin változtatni akarnak.
A jogszabály másik átírandó mondata a tervek szerint ez lesz: "...az ellenőrzés során a jármű üzemben tartója, valamint a jármű vezetője közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal köteles igazolni" a jogszerű használatot. Az NFM szeretné életszerűbbé tenni a megállított autók kontrollját, felismerve azt, hogy miközben a személyi mellett a forgalmi nyilván elfér a sofőr zsebében, túlzás elvárni, hogy hivatalos dokumentumok garmadáját állandóan az autójában tartsa. Utólagos papírbemutatás ugyanis a jelenlegi regula szerint nem mentesít a büntetés alól.
Szintén a korrekció célja, hogy a külföldi rendszámos autót jogszerűen vezetők "közvetlen családtagjai (...) ellenőrzés alkalmával egyszerű és életszerű módon igazolhassák, rájuk nem vonatkozik tilalom".
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban