A gyanú szerint egy Csongrád megyei férfi cége adófizetési kötelezettségét csaknem 400 millió forint áfatartalmú fiktív számlákkal próbálta csökkenteni. Azt színlelte, hogy műtrágyát szerez be Magyarországon, majd közösségen belüli értékesítésként Szlovákiába számlázza.
Hasonlóan járt el egy Békés megyei férfi is, aki textilgyárának adófizetését csökkentette fonalbeszerzésről szóló magyar fiktív számlákkal, majd a fonalat és a késztermék egy részét szintén Szlovákiába számlázta tovább. Áfafizetési kötelezettségét az eddigi adatok szerint 94 millió forinttal csökkentette.
A pénzügyi nyomozók megállapították, hogy a műtrágyával foglalkozó férfi és a textilgyáros ugyanazoktól szerezte be fiktív számláit. A valótlan számlákat kiállító magyar és szlovák társaságok egy ismeretségi körhöz, némely esetben egy rokoni körhöz tartozó strómanok nevén voltak, a számlázást pedig egy férfi fogta össze.
A pénzügyi nyomozók a dél-alföldi régió mindhárom megyéjében és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tartottak akciót. Lefoglalták a bűncselekmény gyanúját alátámasztó bizonyítékokat, valamint a textilüzemet és más ingatlanokat, követeléseket, üzletrészt, bankszámlán lévő pénzt és az egyik elkövető nagy értékű autóját. Így, a zárolt vagyontárgyakkal a keletkezett kár teljes mértékben megtérülhet.
A számlafelhasználókat, -kiállítókat és a számlázó cégeket összefogó férfit költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd még hét embert vettek őrizetbe.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat