A nemzetgazdasági miniszter elmondta: Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában, Magyarországon és Bulgáriában is jelentős problémát okoznak az áfavisszaélések. Az úgynevezett "körhintacsalások" és az "eltűnő kereskedők" problémája mindenhol ugyanaz, nincsenek határok az unión belül, ezért könnyű az áruk mozgatásával illegális jövedelemhez jutni - emelte ki. Varga rámutatott: az áfacsalás több milliárd eurós kiesést okoz minden országban a költségvetésből, Magyarországon a becslések szerint 1,5-2 milliárd euró között lehet az a be nem fizetett áfa, amit a "körhintacsalások" okoznak.
A megbeszélés célja az volt, hogy előmozdítsák az országok közötti egyeztetett fellépést, és ezzel közösen tudják bevezetni a fordított áfát bizonyos termékkörökre. Mint mondta: Magyarországon az elmúlt években a gabonafélékre már bevezették a fordított áfát, sőt ez bekerült az uniós áfa-irányelvbe is, így hosszabb időszakra tudja azt az ország alkalmazni. Az intézkedés jelentősen fehérítette a szektort, és többletbevételt hozott az államkasszának - jegyezte meg, ugyanakkor azt is hozzátette: "tavaly az Európai Bizottság nem engedélyezte, hogy a cukorra, illetve a cukortermékre is bevezethessük a fordított áfát".
A hétfői megbeszélés is erre vonatkozott, mivel az öt ország egyeztetett fellépéssel kíván a brüsszeli bizottsághoz fordulni, hogy tegye lehetővé a fordított áfa bevezetését - mondta a miniszter. Az egyes országok álláspontjai között vannak hangsúlybeli eltérések, például a bolgár és a cseh kollégái azt hangsúlyozták, hogy egyes termékkörökre bizonyos értékhatár fölött kellene bevezetni a fordított áfát, a cseh miniszter szerint 10 ezer euró feletti tételeknél lenne érdemes alkalmazni azt, a bolgár miniszter viszont 5 ezer eurónál húzná meg a határt.
Varga hangsúlyozta: ha a fordított áfa intézménye közép-európai méretekben tudna működni, akkor sokkal hatékonyabban lehetne az országok közötti árumozgásnál az adócsalásokat kiszűrni. A nemzetgazdasági miniszter szerint: az egyeztetéseket folytatják, legközelebb a májusi brüsszeli, illetve a júniusi Ecofin tanácskozáson, itt már szeretnék "döntés közeli helyzetbe hozni a brüsszeli hatóságokat".
Varga kiemelte: más országok is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, a meghívottak köre szélesebb volt, hiszen Lengyelországot és Romániát is meghívták az osztrák szervezők a megbeszélésre, de nem vettek részt rajta. A németek viszont megfigyelőként vettek részt a vitában, egyeztetésben, ők nem egy általános jellegű fordított áfa bevezetését támogatnának, csak szektorális megoldásokban gondolkodnak, de ez nem zárja ki, hogy a jövőben bármely ország csatlakozzon a bécsi kezdeményezéshez - mondta Varga.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)