Informatika, befektetések
BECSÜLT VAGYON: 118 MILLIÁRD

Megállíthatatlan és egyben szinte elképesztő a Docler cégcsoport növekedése. A garázscégként indult és felnőtt-tartalom szolgáltatásával híressé vált cég értékét egyelőre pontosan nem lehet meghatározni, annyi azonban biztos, hogy a világ egyik leglátogatottabb szexoldalára naponta több tíz millióan kattintanak, ezoterikus weboldaluk, az oranum.com pedig alig egy év alatt világviszonylatban is piacvezető lett. A Gattyán György tulajdonában lévő Docler Holding piaci értékét 400-500 millió dollárra teszik. A cégcsoport valódi megmérettetését a tőzsdei  bevezetés jelenti majd - ám erre még várni kell. A cél a cégalapító szerint nem az, hogy mindenáron bejussanak a New York-i börzére - már csak azért sem, mert a Doclernek jelenleg nincs szüksége tőkére. A cégcsoport - amelynek cégeinél összesen mintegy 900-an dolgoznak - ugyanis minden hónapban jelentős bevételt termel, amelyből komoly beruházásokra, fejlesztésekre, sőt cégvásárlásokra is futja. A Docler kőbányai high-tech székházában dolgozók fele, azaz 450-en foglalkoznak informatikával és informatikai fejlesztéssel. Az élő közvetítésre használt technológia, a video streaming továbbfejlesztésével továbbra is piacvezető. A Docler-csoport sokoldalúságára jellemző, hogy egyik cégük, a Digital Reality például egy japán-magyar koprodukcióban készített klasszikus repülős-lövöldözős játékot is kiadott Sine Mora néven.

Gattyán György budapesti székhelyű vállalkozása már egy sor magyar céget vásárolt, sőt külföldiek megvételéről is szó van. Többségi és néhány esetben kisebbségi tulajdonosok lettek főleg technológiai vállalatokban. A két éve tartó felvásárlási akció kezdetekor kétmilliárd, tavaly pedig már mintegy ötmilliárd forintot költöttek cégfelvásárlásokra. Bár a megvett cégek a Docler-csoporton belül egyre jobban teljesítenek, igazán jelentős hatásuk nincs a bevételre és a nyereségre. A világ legjelentősebb video chat portálját viszont  átlagosan napi 30-35 millió felhasználó látogatja, s bár sokan akarják másolni a sikert, eddig ez még senkinek sem sikerült. A teljes cégcsoport mérleg szerinti eredménye várhatóan mintegy 12 milliárd forint lesz.

Kép: Napi Gazdaság

Idén átadják az Andrássy úton a saját beruházásként épülő több mint 5000 négyzetméteres il Bacio di Stile áruházat. A klasszikus épületben tetőtéri bár és étterem is helyet kap - így nem kétséges, hogy a főváros egyik különleges színfoltja lesz. Az épület négy emeletén a világ vezető divatcégeinek termékeit árulják majd, vagyis egy a magyar fővárosból eddig hiányzó multibrand áruház lesz.
Tavaly vásárolta meg Gattyán György a Normafa Hotelt - ide szervezik a cég továbbképzéseit, de szállodaként is tovább üzemel. A Docler évente 1,5 milliárd forintot fordít közösségi és jótékonysági célokra. Többek közt a Prima Primissima-díj egyik Junior kategóriáját, színházakat, zenészeket, sportolókat, művészeket, valamint önhibájukon kívül bajbajutottakkal foglalkozó szervezeteket is támogatnak. Az elmúlt évtől a Docler Holding Új Generáció Gábor Dénes Díjjal évente egy-egy fiatal tudóst, kutatót vagy feltalálót jutalmaznak.

2011
33 milliárd forint
2012
98 milliárd forint