Bár az Egyesült Államok legnagyobb eszközértékű bankja, a Citigroup sorozatban már a második veszteséges negyedévét zárta március 31-én, a börzék mégis látványos megkönnyebbüléssel fogadták a gyorsjelentést. A társaság 12 milliárd dollárra rúgó hitel- és kötvényleírásai - aminél csak a svájci UBS produkált nagyobbat a subprime-válság kapcsán - 5,1 milliárd dolláros nettó veszteséget eredményeztek, a piac azonban ennél is rosszabbra számított, így nagy volt az öröm. A Google számai szintén növelték a befektetők optimizmusát: az internetes keresőjéről ismert cég 31 százalékos profitugrása a részvények árfolyamát 20 százalékkal lökte feljebb pénteken. Kellemes meglepetést okozott az építőipari erőgépeket gyártó Caterpillar is, az ázsiai, indiai és kelet-európai piac növekvő felvevőképessége nyomán több mint 100 millió dollárral 922 millióra emelkedett a negyedéves nyereség. Az S&P-500-as indexben szereplő társaságok közül egyébként eddig 95 adta közre negyedéves jelentését, ebből 56 lett jobb az elemzői konszenzusnál. A kép persze korántsem rózsaszín: a cégek nyeresége átlag 24 százalékot esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

A Citigroup-jelentés kedvező fogadtatása felhajtotta a nyugat-európai bankrészvények árfolyamát is. A Royal Bank of Scotland részvényei jelentősen drágultak, holott azokra a lapértesülésekre, amelyek szerint többmilliárdos tőkeemelésre készül a társaság, először gyengüléssel reagáltak a papírok. A piac megörült a Société Générale azon lépésének is, amely szerint kettéválasztják az elnök-vezérigazgatói posztot úgy, hogy a cég jelenlegi vezére, Daniel Bouton megtartja az elnöki tisztséget. A France Télécom terjeszkedési terveit már kevésbé díjazták a befektetők, a francia távközlési cég megerősítette ugyanis, hogy érdeklődik a TeliaSonera iránt. A Novartis viszont a nyertesek közé iratkozott fel, a Morgan Stanley erőteljes felminősítésének köszönhetően: a brókercég alulsúlyozásról felülsúlyozásra sorolta át a gyógyszergyártó papírjait a kedvező árfolyamra, valamint arra hivatkozva, hogy további pozitív hírek várhatók a társaság oltóanyag-divizíójától.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!