A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,25 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,24 százalékkal csökkent.
A nem hivatalos adatok szerint az európai kereskedési idő végén a londoni FTSE-100 index 0,08 százalék nyereséget, a párizsi CAC-40 index 0,16 százalék veszteséget, a frankfurti DAX index 1,18 százalék veszteséget mutatott. Madridban 0,21 százalékkal emelkedett, Milánóban 0,04 százalékkal csökkent a tőzsdei árfolyamindex - írta az MTI.
Az európai tőzsdei befektetőket szerdán a legfrissebb vállalati eredmény beszámolók mellett elsősorban a jövő évi brit költségvetés és a csökkentett növekedési kilátások elemzése foglalkoztatta.
Szerdán a közüzemi vállalatok teljesítettek a legjobban az európai tőzsdéken. A Német RWE részvénye három és fél százalékkal, a francia EdF négy százalékkal erősödött. Az utazási ágazat gyengült, a Thomas Cook részvényét nyolc százalékkal gyengítette a vállalati eredmény.
Az olaj ára emelkedett, az amerikai WTI ára két és fél éves csúcsot ért el, mivel Kanada 85 százalékkal csökkentette novemberi olajszállításait a Keystone vezetéken az Egyesült Államokban. Az európai kereskedési idő végén a globális kereskedésben a Brent nyersolaj ára 0,62 százalékkal állt magasabban hordónként 62,96 dolláron, a WTI pedig 1,58 százalékkal magasabban 57,73 dolláron.
Az euró erősödött, az arany ára emelkedett. Az eurót 0,49 százalékkal jegyezték erősebben 1,1795 dolláron, az aranyat 0,77 százalékkal magasabban unciánként 1291,62 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép