Miközben a Wall Street-en egyre több vezető elemző csökkenti az elmúlt időszak áresései nyomán az S&P 5000-as index év végi értékére adott előrejelzését, a Citigroup vezető stratégája, Tobias Levkovich kitart optimista álláspontja mellett.
Ő változatlanul hagyta 2200 pontos év végi S&P 500-as indexre vonatkozó előrejelzését. Ez 3,2 százalékkal magasabb a májusi csúcsnál és 17 százalékkal magasabb az index tegnapi záróértékénél.

Augusztusban az index 4 nap leforgása alatt zuhant 10 százalékot, ez volt az első ilyen mértékű korrekció 2011 óta, ennek hatására a Bloomberg által követett 21 vezető részvénypiaci stratéga közül 9 lefelé módosította előrejelzését. Most az átlagosan várt év végi S&P 500-as célár 2171, ez 2,8 százalékkal alacsonyabb az augusztus végi értéknél.

Egy esést követően vagdosni a célárakat meglehetősen követő, semmint előremutató magatartásnak tűnik - mondta Levkovich a Bloombergnek. Szerinte a kínai hatás az amerikai cégek nyereségességére korlátozott lesz, a nyersanyagárfolyamok lejtmenete már megtette negatív hatását a vállalati nyereségekre, eközben a hitelpiaci feltételek megfelelőek maradtak. Levkovich a célárfolyamok csökkentésével kapcsolatban. Szerinte a folyamatban zavaró, hogy az erre felhozott indokok teljesen inkonzisztensnek tűnnek. Inkább magyarázkodásnak tetszik, hogy miért próbálják az aktuális mozgáshoz igazítani a számaikat, semmint egy megalapozott eljárással meghatározott becslésnek. Három hónap hosszú idő. Ha belegondolunk, milyen gyorsan történt ez a piaci korrekció, még egy kicsit korai lenne megváltoztatni az álláspontomat - mondta a stratéga.

Itt az ideje vásárolni?

Levkovich szerint a részvények értékeltsége kedvező, és a historikusan is pesszimista befektetői hangulat kedvező jel lehet. Az S&P 500-as index átlagos P/E (árfolyam/egy részvényre eső nyereség) hányadosa 7,8 százalékkal, 16,9-re csökkent a negyedév során. Ez az első csökkenés 2014 hasonló időszaka óta. Ez jó pont lehet a befektetőknek arra, hogy beszáljanak, s megvegyék a visszaesést.

S&P 500 alapú CFD
Kép: Alfatrader

A befektetői hangulat igen sokat romlott a negyedév során a kínai jüan leértékelődése nyomán, a legutolsó befektetőket elkedvtelenítő fejlemény a biotechnológiai részvények piacán tapasztalt masszív esés volt. Ugyanakkor a Citigroup befektetői hangulaton alapuló modellje szerint most már annyira borúlátóak a piaci szereplők, hogy ez alapján 95 százalékos az esélye annak, az S&P 500-as index egy év múlva magasabban áll majd, mint jelenleg.

Más stratégák nem ennyire optimisták. Szerintük a világ második legnagyobb gazdaságának drasztikus lassulása épp elég ok az aggodalomra. A Goldman Sachs vezető stratégája kedden 2000 pontra csökkentette az S&P 500-as indexre adott év végi célárát, indokként a kínai lassulást és a vártnál alacsonyabb kőolaj árfolyamot említette. Ha igaza lesz, akkor a vezető részvényindex 2011 óta az első veszteséges évét zárná.

A Bloomberg felmérése szerint az S&P 500-as index kosarában szereplő cégek összesített nyeresége a harmadik negyedévben 6,5 százalékkal, a negyedikben 1,2 százalékkal zsugorodhat. Levkovich szerint viszont a nyereségek 6 százalékkal emelkedhetnek az év végéig. A második negyedévben már sokan lefelé hozták az előrejelzésüket, a nyereségek azonban akkor nem csökkentek, csak stagnáltak. Ebben a negyedévben valószínű egy pozitív meglepetés, a piac volatilissá vált, s ez nem csak lefelé, de felfelé is igaz - mondta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!