A tervek szerint idén ősszel debütálna a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Altera, így az ehhez szükséges döntések meghozatala is megkezdődött: a vagyonkezelő vállalat nyilvános részvénytársasággá alakult, átalakították a részvénystruktúrát, illetve döntöttek a kibocsátandó részvények mennyiségéről is. Ezen kívül elindult a felügyeleti engedélyek beszerzése is, a cég reményei szerint ez szeptember elejéig meg is valósulhat.

A tőzsdei bevezetés zökkenőmentessége érdekében két új felügyelőbizottsági tag, Bodnár Zoltán, volt MNB alelnök, és Oblath Gábor, a Monetáris Tanács korábbi tagjának kinevezéséről is döntöttek. Az Alterának nagyszabású tervei vannak, az igazgatóság azt szeretné ugyanis elérni, hogy a cég tőzsdei bevezetése az elmúlt öt év második legnagyobb nyilvános kibocsátása legyen és a jegyzést követően a társaság saját tőkéje elérhesse a kétmilliárd forintot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!