Az európai tőzsdéken hétfőn kereskedtek először a múlt hét szerda óta a karácsonyi ünnepek miatt. A londoni tőzsde hétfőn is zárva tartott.
A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,81 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,00 százalékkal emelkedett hétfőn. Frankfurtban 1,54 százalékkal tíz havi csúcsra emelkedett a DAX index, de napközben csúcsot is döntött. A párizsi CAC-40 index 1,20 százalékkal zárt magasabban három heti csúcson, Milánóban 0,69 százalékos emelkedéssel egy havi csúcson végzett a tőzsdeindex, Madridban pedig 0,57 százalékos indexemelkedéssel két havi csúcson fejeződött be a hétfői tőzsdenap. Budapest is zöldben zárt hétfőn.
Az olajár kezdetben emelkedett hétfőn, majd kissé lefelé korrigált. A Brent ára 0,18 százalékkal állt magasabban az európai piacok zárásakor a nemzetközi kereskedelemben hordónként 51,43 dolláron, a WTI ára pedig 0,02 százalékkal 48,22 dollárra csökkent. Napközben 52 dollár felett is járt a Brent ára, amire legutóbb márciusban, a koronavírus-válság előtt volt példa.
Az eurót 0,09 százalékkal jegyzik erősebben 1,2215 dolláron. Az arany spot ára unciánként 1879,41 dolláron változatlanul állt az európai piacok hétfői zárásakor.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre