A DJIA-30 index 0,05 százalék csökkenéssel, az S&P-500 index 0,06 százalék csökkenéssel, a Nasdaq Composite index pedig 0,28 százalék emelkedéssel kezdte a keddi kereskedést.
A vártnál jobbnak bizonyult harmadik negyedévi GDP-növekedés mellett a Nasdaq Composite index emelkedéséhez hozzájárult az Apple nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban elért két százalékos erősödése is. Médiajelentések szerint ugyanis az Apple 2024-től elektromos autókkal is megjelenik a piacon. A Tesla részvénye is erősödött kissé a tőzsdén kívüli forgalomban a keddi nyitást megelőzően, miután az S&P-500 index tagjaként eltöltött első napján, hétfőn hat és fél százalékkal esett az árfolyama.
Kapcsolódó
Az olajár folytatta a csökkenést a hétfői három százalékos esés után. Az olajárat az új vírustörzs megjelenése miatt a kereslet várható alakulásával szemben felmerült aggodalmak terhelik meg.
A Brent nyersolaj ára 1,34 százalékkal állt alacsonyabban az amerikai kereskedés kezdetén a nemzetközi kereskedelemben hordónként 50,23 dolláron, a WTI ára 1,61 százalékkal 47,20 dollárra csökkent.
Az eurót 0,11 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2228 dolláron, az arany spot ára 0,14 százalékkal unciánként 1879,55 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok