A vezető részvények közül az OTP a 12 ezer forintos szint felett tudott zárni, amennyiben meg tud kapaszkodni felette, folytatódhat a pozitív korrekció. A bankpapír grafikonján elsőként 12 300 forintnál húzódik ellenállási szint.
Kapcsolódó
A Mol árfolyama továbbra is a 2800 forintos szint közelében mozog, ellenállási szintek 2834 forintnál, majd 2878 forintnál húzódnak.
A Richter ezúttal lefelé indult, meghatározó ellenállás továbbra is 7500 forintnál található.
A Magyar Telekom változatlanul a 400-410 forintos szintek között mozog - írja az Equilor elemzője.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,74 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 44 310,12 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.
A Mol 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2802 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 330 forinttal, 2,82 százalékkal 12 030 forintra erősödött, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,50 százalékkal 405 forintra nőtt, forgalma 86,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,29 százalékkal 7245 forintra esett, a részvények forgalma 705,4 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter