Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BUX a csütörtöki esést korrigálva nőtt a hét utolsó munkanapján. Varga Zoltán hozzátette, hogy a nyugati tőzsdék többnyire gyengélkedtek pénteken, tehát a BÉT felülteljesítette az európai átlagot. A vezető részvények közül elmondása szerint a Richter járult hozzá legjobban a növekedéshez, miután közleményben számolt be az egyik saját készítménye hatásosságát igazoló vizsgálatokról új betegség esetén - írta az MTI.
A Mol 6 forinttal, 0,23 százalékkal 2660 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 145 forinttal, 0,78 százalékkal 18 695 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,59 százalékkal 429 forintra emelkedett, forgalma 47,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 1,93 százalékkal 8720 forintra erősödött, a részvények forgalma 5,7 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el