A részvényforgalom 45,76 milliárd forintról 46,41 milliárd forintra nőtt. A vezető részvények árfolyama a stagnáló Magyar Telekom kivételével csökkent.
A BÉT alacsony forgalommal, részvényindexe enyhe csökkenéssel kezdte a hetet. A BUX visszaesése a következő napokban már meghaladta az 1 százalékot, miközben a forgalom is nőtt, szerdán elérte az átlagos szintet. Csütörtökön emelkedéssel zárt a tőzsde, de a hét utolsó napja ismét jelentős csökkenéssel és alacsony forgalommal fejeződött be.
Az Equilor Befektetési Zrt. a javuló növekedési várakozásokat emelte ki a tőzsdei kereskedést befolyásoló heti hírek közül. A BUX a kedvező kilátások ellenére nem lépett följebb, így nem dőlt meg az 50 ezer pontos álomhatár. Varga Zoltán elemző a BUX csökkenését azzal magyarázta, hogy a korábbi hetek erőteljes növekedése után most visszakorrigált a BÉT. Ennek tudható be az is, hogy a belföldi részvénypiac a héten alulteljesített a nyugatiakhoz képest, amelyek emelkedéssel fejezték be a hetet.
A nemzetközi hangulat a CIB heti összefoglalója szerint is kedvező volt, az amerikai tőzsdék mindegyike erősödéssel zárt, de - mint írták - a befektetők aggódnak a járvány kiújulása miatt. A kockázatvállalási hajlandóság emiatt kissé csökkent, de az elemzések szerint inkább azokat a piacokat fenyegeti a visszaesés, amelyeket súlyosabban érinthet egy újabb fertőzéshullám - hangsúlyozták az MTI szerint.
A héten egyedül a Magyar Telekom kerülte el a gyengülést, árfolyama 424 forint maradt, a forgalma meghaladta a 652 millió forintot.
A Richter árfolyama 0,63 százalékot gyengülve 7870 forinton állt meg, több mint 7,422 milliárd forintos forgalom mellett.
A Mol 0,75 százalékot gyengült, részvényei 2380 forinton zártak pénteken, heti forgalma megközelítette a 6 milliárd forintot.
Legnagyobb mértékben, 3,94 százalékkal az OTP gyengült, 16 090 forintos árfolyamon zárta a hetet. A részvények forgalma 29,588 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy