Az elemző szerint a Mol árfolyamának erősödésében szerepet játszott az olaj árának elmúlt napokban tapasztalt emelkedése és a gazdasági kilábalással összefüggő optimizmus.
Varga Zoltán közölte, a Richter árfolyama csütörtökön egy régóta tartó csökkenő trendvonalat tört át, mindez pedig pénteken is lendületet adott a papírnak.
Az OTP-nél egészséges technikai korrekció okozta a csökkenést, a profitrealizálás azzal magyarázható, hogy az elmúlt héten nagymértékben emelkedett a bankpapír árfolyama.
A Mol 50 forinttal, 2,09 százalékkal 2438 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,72 százalékkal 16 560 forintra csökkent, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 422,50 forintra esett, forgalma 333,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,03 százalékkal 8275 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket