A bank papírjai már hétfőn jól teljesítettek, hozzájárulva ahhoz, hogy a BUX a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel kezdje a hetet.
Kedden iránykeresés jellemezte a tőzsdét, a részvényindex alig változott, szerdán pedig a romló befektetői várakozások hatására jelentősen csökkent, és a vezető részvények többsége is gyengült. Csütörtökön a kedvezőbbre forduló nemzetközi hangulattal együtt a BUX a történelmi csúcs közelébe jutott, és a hét utolsó napján meg is döntötte azt. A részvénypiac vezetője ekkor is az OTP volt, amely pénteken megdöntötte idei árfolyamcsúcsát. Részvényeinek értéke utoljára 2020 februárjában volt magasabb - idézi a számokat az MTI.
Kapcsolódó
A CIB heti összefoglalója szerint a részvénypiacok világszerte gyengélkedtek a hét során, a tőzsdei hangulat vegyesen alakult. Nemzetközi szinten a befektetők főképp a növekvő inflációtól tartanak, A hét elején kriptodevizák zuhanása rontotta a várakozásokat, emellett az infláció nemzetközi szintű emelkedésétől is tartanak a befektetők. A BÉT-hez hasonlóan a nyugati tőzsdék is a hét második felében teljesítettek jobban, ellensúlyozva az előző napok veszteségeit - írták.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a tőzsdét befolyásoló események közül kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Bank a növekvő infláció miatt fölvetette az alapkamat emelésének lehetőségét, és megjelent az első negyedév GDP-becslése is, méghozzá a vártnál jobb adatokkal. Józsa Bence hozzátette, hogy a BÉT több jelentős kibocsátóját is érintették a heti hírek. Értesülések szerint a Mol értékesítheti az Északi-tenger alatti, körülbelül 500 millió dollárt érő mezőit, az Európai Bizottság pedig engedélyezte a Richter új fogamzásgátlóját, így a második félévben elkezdődhet az értékesítés.
Az OTP a héten kiemelkedő mértékben, 6,92 százalékkal erősödve 15 610 forintig jutott. Forgalma is jelentős volt, 50,5 milliárd forint.
Legnagyobb mértékben, 2,91 százalékkal a Magyar Telekom árfolyama esett, árfolyama 401 forinton zárt pénteken, heti forgalma kevéssel meghaladta az 1 milliárd forintot.
A Richter 1,84 százalékkal gyengülve 8 290 forinton fejezte be a hetet, 7,3 milliárd forintos forgalom mellett.
A Mol-részvények értéke 0,44 százalékkal csökkenve 2 274 forintra mérséklődött, összforgalmuk 8,3 milliárd forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket