Az amerikai fogyasztói árak alakulását tükröző augusztusi adatsort közép-európai idő szerint délután fél háromkor hozzák nyilvánosságra. Elemzők 5,3 százalékos emelkedésre számítanak a júliusi 5,4 százalékos ugrás után. Az amerikai kiskereskedelmi forgalom augusztusi alakulásáról csütörtökön érkeznek friss adatok.
A múlt hét pénteken közölt adatok szerint a termelői árak éves összevetésben 8,3 százalékkal emelkedtek augusztusban az Egyesült Államokban, ami az adatok rögzítésének kezdete, 2010 novembere óta a legnagyobb mérték. Elemzők 8,2 százalékot vártak a júliusi 7,8 százalékos növekedés után.
Ázsiában és a csendes-óceáni térségben jórészt emelkedtek az árfolyamok kedden, de a befektetők éberen figyelik a kínai hatóságok lépéseit, amelyek a nagyvállalatok megregulázására irányulnak.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,60 százalékos, Sydney-ben 0,23 százalékos, Szöulban pedig 1,02 százalékos pluszban közeledett a zárásához az irányadó index. Hongkongban 0,27 százalékos, Sanghajban pedig 0,46 százalékos mínuszban, míg Sencsenben 0,65 százalékos pluszban állt a vezető tőzsdeindex közép-európai idő szerint reggel fél nyolckor. Ugyanekkor a Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,16 százalékos pluszban, 663,28 ponton állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,71 százalékos pluszban, 74,03 dolláron, míg az októberi szállítású WTI 0,82 százalékos nyereségben, 71,03 dolláron forgott fél nyolc körül.
Az arany ára csökken. Az azonnali jegyzésekben a nemesfém unciánkénti ára 0,13 százalékkal, 1791,22 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,09 százalékkal, 1792,70 dollárra esett a New York-i árupiacon.
Hétfőn emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. London 0,56 százalékos, Frankfurt 0,59 százalékos, Párizs 0,20 százalékos, Madrid 1,39 százalékos, Milánó pedig 0,93 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,29 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,30 százalékkal csökkent. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,46 százalékkal emelkedett.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,76 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,23 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,07 százalékos mínuszban zárt. A határidős indexek mérsékelt, 0,2 százalékot meghaladó emelkedést valószínűsítenek a keddi nyitásra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el