A Mol 106 forinttal, 3,72 százalékkal 2744 forintra csökkent, 5,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 1035 forinttal, 8,82 százalékkal 10 700 forintra esett, forgalmuk 26,9 milliárd forintot tett ki - írja az MTI.
A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,13 százalékkal 398,50 forintra erősödött, forgalma 118,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,28 százalékkal 6920 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4014,98 ponton zárt szerdán, ez 182,77 pontos, 4,35 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A nemzetközi tőkepiaci hangulatot továbbra is az orosz-ukrán háborúról érkező hírek mozgatják, és a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt esett a tőzsde. Együtt esik az európai piacokkal ezért minden részvény, bár kétszer akkora a budapesti tőzsde csökkenése, mint például a frankfurti DAX index esetében. Ennek oka az elemző szerint egyrészt az Európai Bizottság által javasolt orosz szankciók újabb köre. Úgy tűnik, maradnak az árstop-intézkedések, ami a Molnak nem kedvez, és az OTP is jelentősen esett.
- mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb

Kátyúba került Budakeszi, segítségért rimánkodik az előváros

Januártól jön a nagy változás a kórházakban

Senki ne induljon útnak, készítsék be a gyertyákat

Jön az ónos eső, figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat

Valószínűleg sejti, melyik a magyarok kedvenc szaloncukra, de mi bizonyosságot szereztünk
