Emelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.

A STOXX 600 index 0,42 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,42 százalék emelkedéssel kezdte a csütörtöki kereskedést.

  • Londonban az FTSE 100 index 0,72 százalékos,
  • Frankfurtban a DAX index 0,75 százalékos,
  • a párizsi CAC 40 index 0,26 százalékos erősödéssel nyitott.
  • A milánói FTSE MIB index 0,39 százalékkal,
  • a madridi IBEX 35 index 0,52 százalékkal kezdett magasabban.

Az európai tőzsdék az erősödő globális tendenciához igazodva indexemelkedéssel nyitottak csütörtökön. Az erősödés a korábbi napokban a kínai mesterségesintelligencia-szolgáltatók piaci belépésével a nyugati technológiai ágazatban bekövetkezett "vérfürdő" korrekciójaként jött létre.

Csütörtökön a nagyobb európai cégek közül egyebek között az AstraZeneca, a Carlsberg, a L’Oreal, a Maersk, és az ING teszi közzé eredményét.

Az olajár az előző napi 2,0 százalékos esés után megállapodni látszik, a WTI nyersolaj jegyzése az európai piaci nyitáskor 0,12 százalékkal állt magasabban hordónként 71,11 dolláron, a Brent ára pedig 0,08 százalékkal ment feljebb 74,66 dollárra.

Az arany ára 2860 dollár felett elért rekordról ereszkedett kissé vissza, a spot jegyzés unciánként 2856,75 dolláron áll 0,43 százalékos csökkenéssel.

A dollárindex 107,80 ponton áll 0,21 százalék emelkedéssel, az euró 0,19 százalékkal gyengült 1,0383 dollárra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!