Tovatűnt a hét eleji eufória, amelyet az új koronavírus elleni vakcina sikeres fejlesztéséről tett bejelentés váltott ki, a befektetőket aggasztja a betegek számának meredek emelkedése. Attól tartanak, hogy a járványhelyzet súlyosbodása miatt lassú lesz a gazdasági fellendülés.
A londoni FTSE 100 index 0,68 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,24 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,52 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,83 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,87 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.
Kapcsolódó
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,88 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,86 százalékkal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,13 százalékkal esett.
A nap vesztese a bankszektor volt, amely a 2009-es pénzügyi világválság óta a legjobb három napot tudhatta maga mögött. Alindexe csütörtökön több mint 0,7 százalékkal esett.
Elemzők szerint a piacok a kezdeti lelkesedés után higgadtabban értékelik a védőoltások tömeges elérhetőségét. Még hónapokig tarthat, hogy széles körben elérhetőek legyenek a vakcinák, és addig a koronavírus-járvány második/harmadik hulláma Európában és az Egyesült Államokban túlterheli az egészségügyi ellátórendszereket, és kikényszeríti a szigorú korlátozások visszaállítását.
Oroszország helyett szerda óta már Franciaország a járvány által leginkább sújtott ország, míg Olaszországban meghaladta az egymilliót a fertőzöttek száma.
A nagyvállalatok közül a Siemens gépipari konszern árfolyama 4 százalékkal csökkent, miután vegyes eredményekről számolt be harmadik negyedéves gyorsjelentésében, és konzervatív előrejelzéssel rukkolt elő.
A Burberry brit luxusipari vállalat gyorsjelentésében ígéretes eredményekről számolt be, de árfolyama így is közel 3 százalékkal csökkent.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,59 százalékos, az S&P 500-as index 0,52 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,16 százalékos mínuszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,53 százalékos pluszban, 44,03 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 0,77 százalékos nyereségben, 41,77 dolláron forgott fél hat után.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,70 százalékkal, 1877,76 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,89 százalékkal, 1878,30 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1814 dollárt adtak, 0,31 százalékkal erősödött az euró.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre