Kedden az amerikai tőzsdeindexek 1,5-2 százalék közötti veszteségeket szenvedtek el. A Fed elnöke Jerome Powell monetáris politikai szempontból “héja” kijelentést tett kedden, mondván készek felgyorsítani az eszközvásárlási program kivezetésének ütemét az infláció elleni intézkedések felerősítése érdekében. Aggasztotta emellett a tőzsdei befektetőket az új vírusvariáns megjelenéséhez kapcsolódó korlátozások lehetősége is. Az indexek ezért nagy csökkenéssel egy hónappal ezelőtti értékekre estek vissza.
A szerdai kezdés előtt pozitív makrogazdasági hírek támogatták meg az értékpapírpiaci hangulatot. Az amerikai gazdaság privátszférájában novemberben a piaci várakozásoknál nagyobb mértékben növelte alkalmazottak számát, bár az előző havinál azért kevésbé: 534 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az előző 570 ezer után, a várt 525 ezer helyett. Az alkalmazottak számának novemberi növekedéséhez a szolgáltatóipari szektor 424 ezerrel járult hozzá, a termelőipar pedig 110 ezerrel.
Az olaj ára három havi csúcsról emelkedett vissza szerdán, várva az OPEC reagálását arra a kockázatra, amit az új vírusvariáns megjelenése a kereslet alakulására jelent.
A WTI ára 3,61 százalékkal ment fel 68,57 dollárra, a Brent ára 3,34 százalékkal emelkedett 71,54 dollárra.
Az arany spot ára 1787,79 dollár unciánként, 0,79 százalékos napi emelkedéssel, az eurót 0,05 százalékkal jegyzik erősebben 1,1339 dolláron - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült