A nettó bevétel 8,3 százalékkal 10,01 milliárd euróra emelkedett.
A működési nyereség egyszeri tételek nélkül számolva megduplázódott, 1,63 milliárd eurót tett ki, ami jócskán meghaladja az elemzők által várt 1,22 milliárd eurót.
A vállalat adózott nyeresége 1 milliárd 169 millió eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 272 millió eurós veszteséggel. A részvényesekre jutó profit 1 milliárd 34 millió euró, részvényenként 1,80 euró volt, míg a tavalyi első fél évben 297 millió euró volt a veszteség, részvényeként 52 eurócent - írta az MTI.
Európában 36,9 millió hektoliter sör fogyott, 3,2 százalékkal több mint 2020 első fél évében. Amerikában 16,7 százalékkal 40,3 millió hektoliterre, az Afrikát, a Közel-Keletet és Kelet-Európát felölelő térségben pedig 16,8 százalékkal 19,1 millió hektoliterre nőtt, de az ázsiai-csendes-óceáni régióban 1,0 százalékkal 13,6 millió hektoliterre csökkent a Heineken által gyártott sörök forgalma.
A javuló pénzügyi mutatók ellenére a Heineken arra számít, hogy az idei év eredményei nem érik el a járvány előtti szinteket. Továbbra is meghatározó szerepet játszik a koronavírus-járvány, amely Afrikában és Ázsiában visszafogja a fogyasztást. Ráadásul a nyersanyagok - köztük az árpa, a cukor és az alumínium - árának emelkedése kedvezőtlenül hat a második fél évben.
Az Anheuser-Busch InBev, a világ legnagyobb sörgyártója a múlt héten szintén arról számolt be, hogy a második negyedévben megugrott a forgalma, de a nagyobb doboz- és szállítási költségek visszafogták a nyereséget.
A Heineken a világ több mint 190 országában van jelen. Termékportfóliója több mint 300 márkát tartalmaz, a névadó Heineken mellett olyan világszerte ismert márkákat, mint az Amstel, az Anchor, a Biere Larue, a Bintang, a Birra Moretti, a Cruzcampo, a Desperados, a Dos Equis, a Foster's, a Newcastle Brown Ale, az Ochota, a Primus, a Sagres, a Sol, a Star, a Strongbow, a Tecate, a Tiger és a Zywiec.
A holland konszern Magyarországon a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. révén van jelen. Soproni gyárában közel százféle terméket gyártanak. A cég legutóbb 2018 tavaszán jelentette be, hogy kétmilliárd forint saját forrásból harminc százalékkal bővíti a soproni gyár kapacitását.
A vártnál kedvezőbb eredményeknek köszönhetően a Heineken 1,83 százalékos pluszban, kereken 100 eurón indította a kereskedést az amszterdami tőzsdén hétfőn. Napi maximumán 100,80 eurón állt az árfolyam, de délután négy óra körül már csak 97,48 eurón, 0,73 százalékos mínuszban forogtak a Heineken-részvények.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)