A londoni fémtőzsde (London Metal Exchange - LME) jelentősen szigorítaná hozzáállását a brókerek alkoholfogyasztási szokásaival kapcsolatban. A Bloomberg tudósítása szerint az 1877-ben alapított intézmény vezetése csütörtöki zárt ülésén határozott arról, hogy új szabályokat vezet be a parketten dolgozó üzletkötők számára, és zéró toleranciát hírdet a munkanapokon történő alkoholfogyasztással szemben.
A nyílt kikiáltásos rendszerben dolgozó brókerekkel még aznap közölték az új elvárásokat. Az ebben a rendszerben dolgozó brókerek szerepe elvileg kiemelt fontossággal bír, hiszen az ő általuk kötött üzletek alapján kialakult árfolyam számít meghatározónak többek között a réz és az alumínium piacán globálisan. A szabályzat megszegőit a tőzsde pénzbírsággal és eltiltással szankcionálhatja.
Szakítanak a múlttal
Az LME széles eszköztárral rendelkezik ahhoz, hogy biztosítsa a megfelelő és illendő viselkedést. A tőzsde nagyra értékeli azokat a szakmai standardokat, amelyeket tagjai követnek, és azt az általános álláspontot alakította ki, hogy a kereskedéssel kapcsolatban álló személyek nem fogyaszthatnak alkoholt az üzleti tevékenység megkezdése előtt - áll a tőzsde közleményében.
Az LME szabályzata már eddig is szankcionálta az ittas viselkedést a parketten, azonban most tovább mennek, így kívánnak szakítani azzal a hírnévvel, amely még a tőzsde Viktória korabeli alapításáig nyúlik vissza. E szerint a komoly stressznek kitett brókerek nem egyszer kemény ivók is voltak. Erre a képre játszott rá nem egyszer Nigel Farage, a Brexit Párt vezetője is, sokszor emlegette fel nyilvánosan is alkohol motiválta hőstetteit, amelyeket még LME-s bróker korában követett el.
Igyekeznek helyreállítani a jó hírnevet
Az LME és a tőzsdetag brókercégek eközben igyekeznek helyreállítani az iparág jó hírnevét. Áprilisban az újonnan bevezetett etikai szabálykönyvben megtiltották a tőzsdetagok számára, hogy kétes hírnevű helyeken, például asztaltáncos klubokban és kaszinókban tartsanak partikat.
Nemrég az egyik legnagyobb múltra visszatekintő brit biztosítótársaság, a Lloyds hirdetett zéró toleranciát az alkoholfogyasztással kapcsolatban. Erre azután került sor, hogy a Bloomberghez tartozó Businessweek részletes beszámolót közölt a biztosítói iparágban meghonosodott szexuális jellegű visszaélések mélyen gyökerező voltáról. 2016-ig az LME és a Lloyds biztosító székhelye ugyanabban az utcában volt, a brókerek és a biztosító alkalmazottai ugyanazokat a pubokat látogatták.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság