Az európai piacok folyamatos lemorzsolódása a BÉT-en is megtette hatását. A BUX index ugyan a reggeli stagnálást követően emelkedéssel próbálkozott, azonban 10 óra óta folyamatosan jönnek lefelé az árfolyamok, a vezető index délután egy órakor már fél százalék körüli csökkenést mutatott, s 18 858 ponton járt. Az OTP fél százalékkal, 3801 forintra csúszott vissza, a Mol 0,8 százalékkal, 19050 forintra csökkent. A Magyar Telekom árfolyama viszont az 50 forintos osztalék bejelentését követően fél százalékkal, 573 forintra emelkedett, a Richter 0,7 százalékkal, 38 325 forintra csúszott vissza.
A sajátrészvény vásárlások bejelentését követően emelkedésbe kapcsolt a Fotex, a papír 5,5 százalékkal 231 forintig ugrott. A CIG ezúttal emelkedni tudott 3,5 százalékkal, egészen 450 forintig. Felfüggesztették a CIG Pannónia Életbiztosító részvényeinek tőzsdei kereskedését pénteken délben a kereskedés végéig.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt tájékoztatás szerint a felfüggesztést a kibocsátó kérte arra hivatkozva, hogy a nap folyamán a részvényárfolyamot nagymértékben befolyásoló információkat tesz közzé.
A CIG Pannónia részvényeire a felfüggesztés előtt 450 forinton született az utolsó kötés, ez 15 forintos, 3,45 százalékos drágulás az előző napi záróárhoz képest.
A forgalom rettentően alacsony, alig haladja meg a 3 milliárd forintot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter