Nagyon optimista jelentést adott ki augusztus 1-én a Federal Reserve (Fed) azzal kapcsolatban, hogy milyen jövő vár az amerikai gazdaságra. A stabil növekedési pálya helyett azt mondják, hogy egy erős felfelé ívelés következik, ezért kitartanak a rövidhozamok emelésében, vagyis folytatják a szigorítást és kitartanak az 1,75-2 százalékos kamatszintnél, hivatkozva az inflációs célhoz való közelítésre. Ebben pedig fontos szerepet tulajdonítanak a lakossági fogyasztás erősödésének.
Ahogy arra John Dizard, a Financial Times elemzője és publicistája új cikkében rámutat, a legutolsó Fed-beszámoló majdnem annyira sokszor használja a szót, mintha csak Donald Trump elnök egy beszéde lenne. De a szakértő szerint van egy mutató, amelyik sokkal jobban előrevetíti, hogy milyen állapotokban lesz az USA gazdasága, mint az inflációs adat, vagy a háztartások fogyasztásbővülése.
A réz mindent elárul
Június eleje óta a réz árfolyama 17 százalékkal esett, jelenleg 6200 dollár a tonnánkénti ár a Londoni Fémtőzsdén. YTD alapon is 18 százalékos az esés. Az elemzők egy jó része szerint ez egy chilei bányászsztrájknak és egy kínai befektetői társaság szétválásának tulajdonítható.
Azonban a réz árfolyama általában pontos előrejelzője a piacoknak: felhasználása széleskörű, kiterjed az informatikától az építőiparon át a csomagolással foglalkozó szektorig. Dizard az indikátor szerepre példaként a 2008-as válságot hozza. Ahogy az idén, úgy akkor is januártól májusig erős emelkedés volt az árfolyamban, majd onnantól meredek zuhanás következett.
A dübörgő gazdaság épp azt vetítené előre, hogy az árfolyam elinduljon felfelé, de a réz esetében több más tényező is szerepet játszik. Az egyik, hogy az elmúlt években olcsó kitermelési helyeket találtak, ezeket pedig nagyrészt ki is aknázták. A felívelést majd az a pofon hozhatja, amikor kiderül, hogy nem fektettek elég pénzt új lelőhelyek felderítésére. De jelenleg dömping van rézből a piacokon, a koppanás ötéves távlatban várható Dizard szerint.
Viszont a szakértő úgy látja, hogy az alacsony rézár erősen összefügg azzal, hogy az amerikai ingatlanpiac elkezdett visszaesni. Ha pörögne, akkor a rézre is lenne kereslet, ami felhajtó hatással lenne. De dacára a visszaesésnek az ingatlanoknál, még mindig sok a kockázati befektetés a szektorban, úgy, hogy a hozamok nem magasak, ami egy idő után taszítani fogja a biztosra játszó pénzembereket.
Árulkodó lehet, hogy jelentésében a Fed egyáltalán nem tért ki a lakáspiacra. Dacára annak, hogy a jelzálogkérelmek száma az elmúlt időszakban visszaesett, az értékesítés lelassult. Pedig az ingatlanpiacnak nagyobb a multiplikátor hatása, mint a gazdaság többi részének.
Ezek a tényezők, valamint az olcsó réz jelentése a piacon összefüggnek: valójában sok termelő, szolgáltató nem bővül úgy, mint ahogy azt a nyersanyag piacokon várták, vagyis a háttérben egy lassulási folyamat zajlik. De van még egy probléma a fémmel kapcsolatban: sokan bíznak a fellendülésben, amely felfelé rántaná az árfolyamot, rengeteg tőke áll most a rézben, amely lehet, hogy egy további esésnél inkább kimenekül a cikkből.
Nem annyira fényes a kép
Ráadásul az amerikai gazdaságot sem látják annyira fényesnek az elemzők, mint ahogy azt a Trump-kormányzat és a Fed láttatni próbálja. Wilbur Ross kereskedelmi miniszter ezért a spekulánsokat hibáztatta, akik azután lettek szerinte aktívak, hogy az Egyesült Államok a kereskedelmi háború nyitányakor a bevezetett vámtarifák hatása ellen kezdtek el játszani.
De Dizzard úgy látja, hogy a rézpiacán épp ennek az ellenkezője látszik: a nem a rézfelhasználásában érdekelt szereplők, akik csak felvásárolják a terméket, de nem használják, vagyis a spekulánsok már kimenekültek a piacról. Szerinte azért, mert kerülni akarják az ennél nagyobb kockázatot és nem számítanak emelkedésre.
"Venni kell az adást. A réz azt mondja, ez nem az idő, hogy nagyobb kockázatot vállaljunk" - zárja elemzését Dizard. Ha pedig sokan vállalják a kockázatot és esnek pofára, akkor rengeteg pénz éghet el, ami egy újabb recesszió előjele lehet. Márpedig egy előjel már van: az amerikai államkötvények ellaposodása - vagyis a hosszú és rövid hozamok közeledése - eddig mindig leívelést jeleztek előre.
A kép forrása: Pixabay.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Hiába a küzdelem: elúszott a pulykapénz és a nyugdíjasok juttatása is a patinás magyar vállalatnál

Szabadlábra kerülhet az óbudai polgármester

Pofára estek az unokázós csalók

Oroszország küladóssága közel két évtizedes mélypontra zuhant

Iszonyú halpusztulás: elhullott állatok tonnáit szállították el a Velencei-tóból, ez áll a háttérben

Csányi Péter megszólalt a hitelekről, fordulat jöhet?

Polt Péter lemondott

Putyin: „Idióták, ha majd szájon csókolnak, az sem lesz elég”

Itt a váratlan fordulat: Brüsszel kicsit odavert Putyinnak, de lecsapni készül Ukrajnára
