A Magyar Közlönyben jelent meg a kormányhatározat arról, hogy a költségvetésből több száz millió forintot csoportosítanak át a fejlesztésre. 15 év alatt kilencszer ígérték már meg a mentőállomás felújítását.

A Magyar Közlöny kedd este megjelent számából derül ki, hogy a „Kormány egyetért a sárbogárdi mentőállomás fejlesztésének megvalósításával”, és 350 millió forintot biztosít a költségvetésből a sárbogárdi mentőállomás fejlesztésére – írja a 24.hu.

Az épület felújítására 2011-ben tett ígéretet a helyi polgármester, majd a 2018-as költségvetésben is szerepelt a fejlesztés, amely azonban azóta sem valósult meg. Tavaly a DK országgyűlési képviselője videóban mutatta be, hogy az állomás teljesen alkalmatlan munkavégzésre, annyira, hogy a mentődolgozók egy időre a tűzoltószertárba kényszerültek.

Földi Judit felhívta a figyelmet arra is, hogy 2022-ben közbeszerzési eljárást írtak ki a fejlesztésre, ám forráshiányra hivatkozva végül eltörölték. 2023-ban a térség országgyűlési képviselője azt mondta, gőzerővel haladnak a felújítások, ám azóta sem történt semmi. Összesen kilencszer ígérték meg a mentőállomás felújítását, ezek közül egyik sem valósult meg. A mentőállomás telephelyéről 17 települést, összesen 35 ezer embert látnak el.